55 éves, de semmit nem változott a nézők kedvence: Borbás Marcsi

nlc | 2023. Május 23.
Idén áprilisban lett 55 éves Borbás Marcsi, aki 1995 óta az életünk a része. Egykor bemondóként volt a kedvencünk, ma már a főzésben „hívjuk segítségül”.

Borbás Marcsi sosem szerette a feltűnősködést, ezért inkább kedvességéről vált híressé. A tévénézők gyorsan a szívükbe zárták, és kezdettől fogva szimpatikusnak tartják. Bár jó pár műsorban láthattuk, szinte észre sem vettük, hogy eltelt több mint 25 év azóta, hogy először megjelent a tévében!

A ’90-es évek derekán lett műsorvezető, nem sokkal azután, hogy 1994-ben, a családja javaslatára beiratkozott a Magyar Televízió szerkesztő-riporter és műsorvezető képzésére. Először bemondónőként láthattuk, ebben a szerepben egészen 2002-ig tündökölt. Mellette több téren is kipróbálta magát, először a Telemázliban, majd 1997-ben a Játék határok nélkülben.

Vidéki szerelem

A Gasztroangyal indulására 2011-ig kellett várni, talán ez az a műsor, amiben leginkább magára talált. Férjét, Krisztics Dezső dramaturgot is a tévézésnek köszönhetően ismerte meg, néhány évvel ezelőtt költöztek egy őrségi házba, ahol maguk termelik a zöldségeket és a gyümölcsöket és tudatosan odafigyelnek arra, hogy egészséges ételeket egyenek

A vidéki élet mindig is vonzotta őket, és napról napra jobban élvezik a viszonylag újnak számító életformájukat. „Talán egy kicsit még gyüttmentek vagyunk, de akik körülöttünk élnek Szalafőn, azok azért fogadtak el, mert látják, hogy ugyanúgy dolgozom, mint ők, hajnaltól késő estig… Olyan messzinek tűnik, amikor még beszélgetős műsorokat vagy vetélkedőt vezettem, mintha nem is én lettem volna. Szerintem mindenki így van az életével, ha visszatekint 15-20 évvel korábbra, akkor egy másik embert lát” – nyilatkozta a közelmúltban a költözéssel kapcsolatban.

Borbás Marcsi akkor és most

Karrierje elején a sminkszobában kapták lencsevégre Marcsit - ez a fotó több mint 25 éves! (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

1998-ban egy karácsonyi fotózáson pózolt Mikulás-lányként. (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

Ismertség ide vagy oda, Marcsi önfeledten élvezte a nyári vakációt évtizedekkel ezelőtt is. (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

Húsz évvel ezelőtt rövid hajjal és szemüvegben láthattuk. (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

Borbás Marcsihoz mindig is közel állt a gasztronómia, így festett 2011-ben, amikor elindult a Gasztroangyal. (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

Hiába forgatott már évek óta a Gasztroangyallal, Marcsinak mindig tudtak újat mutatni a konyhában. (Fotó: Fotocentral)

Borbás Marcsi akkor és most

Borbás Marcsi 50 felett is remek formában van, pedig köztudottan rajong a finom fogásokért. (Fotó: Fotocentral)

Nyitókép: Fotocentral.hu

Exit mobile version