nlc.hu
Sztárok
Fördős Zé tíz éve tűnt fel a képernyőkön

Így nézett ki Fördős Zé az első főzős videóiban

Már több mint egy évtizede annak, hogy Fördős Zé – öccsével közösen – elkészítette első receptvideóját, népszerű gasztrooldaluk pedig idén 10 éves. 

Fördős Zé

Fördős Zé

„A rutintalanságom miatt, azt hiszem, négyszer forgattuk le az első videónkat. Egy olasz húsos ételt, saltimboccát készítettem, és bár a videó nem volt gördülékeny, a kajáról viszont azt gondolom, hogy egy ma is érvényes és jól működő recept. Ma már természetesen máshogy készíteném. Számomra is vicces ezeket az első videókat visszanézni. Szereplési vágy soha nem volt bennem, és nem is tanultam, hogyan kell kamera előtt beszélni. Sőt, kifejezetten zavaró volt nyilvánosan szerepelni. Ez az első videókon még érződik. Volt, hogy előre kitaláltam a mondatokat, amiket mondani fogok. Most, hogy már több száz forgatáson vagyok túl, erre nincs szükség és ritkán kell egy-egy jelenetet újravenni” – árulta el Fördős Zé, aki éppen 10 évvel ezelőtt létrehozta saját gasztrobirodalmát, a Street Kitchent is, amelynek magazinját a jeles alkalomból születésnapi köntösbe bújtatta csapatával.

„Egyre többen vannak olyanok, akik az elmúlt 10 évben nekünk köszönhetően kezdtek el otthon főzni, és ezt nagyon jó hallani, látni. Megünnepelve a tízéves szülinapot, ünnepi magazinnal és mellékletekkel nyitjuk meg a nyarat. Tucatnyi recepttel, kaparós sorsjeggyel és exkluzív tartalmakkal is készültünk. Ez az egy évtized a kezdet, bőven tartogatunk még meglepetéseket” – jegyezte meg a híresség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top