Hamis karórát viselt Kozso a Frizbi Hajdú Péterrel adásában – állítja Lakatos Zsolt óraszakértő, gyanúját pedig a Bulgari is megerősítette. A Beszéljünk órákról TikTok-csatorna házigazdája egy követője kérésére vette szemügyre az énekes kiegészítőjét, melyről megállapította, hogy nem eredeti. Az óraszakértő a gyártót is felkereste az ügyben, a cég hivatalos válasza pedig az volt, hogy „a 12-es számlapbeosztással érkező, fekete számlapos verzió, az csak acélon jelent meg, viszont a 93-as, fekete számlapos verzió elérhető aranyban is, de ez a két változatnak a szerelemgyereke nem létezik hivatalosan”.
A festményeket több millióért áruló Kozsónak egyébként nem kellett volna mélyen a zsebébe nyúlnia egy eredeti darabért, ugyanis a valós Bulgari óra ára nagyjából 1000 dollár, vagyis átszámítva 350 ezer forint.
(via)