Megtámadták Opitz Barbit, vérző sebekkel hagyta el a plázát

S.D.V. | 2023. Május 31.
Az énekesnőt szóban és fizikailag is bántalmazták, VV Greg szerint senki sem segített nekik.

Opitz Barbi haját megtépték, körme pedig olyannyira felszakadt, hogy orvosi ellátásra szorult. Csak a biztonsági szolgálat kíséretében tudtak kimenekülni egy budapesti plázából barátjával, VV Greggel – írja a Bors. Az édesapjával nem békülő énekesnőt egy csoport először szóban, majd fizikálisan is bántotta, leköpte, melyről a lapnak egy szemtanú is nyilatkozott. Az információkat alátámasztja VV Greg 24 órán át elérhető Instagram-sztorija is, melyet teljes egészében közlünk.

Opitz Barbi (Fotó: Instagram)

„Sejtettem! Túl sok ember nézte végig! Bíztam benne, hogy nem készül róla videó… Én kis naiv! Megjegyzem, senki sem segített! Na de mit is várunk??? Most hívott az újság… Nem akartam erről beszélni! De mivel nem tudom, milyen szinten jutott el a médiához ez a tegnapi eset, ezért inkább elé megyek a dolgoknak és én mondom el itt nektek a saját oldalamon! Hitelesen! Tegnap Opitz Barbival shoppingolni mentünk a Westendbe és a sok kedves ember mellett belénk állt egy 6 fős (5 lány, 1 fiú) kisebbségi társaság! Először csak követtek minket és szóban inzultáltak, minősítették leginkább Barbi kinézetét! Mivel semmire sem reagáltunk, elkezdtek egyre durvább jelzőkkel illetni, majd hátulról megtépték Barbi haját! Ekkor nyilván reflexből hátracsapott a táskájával! Ezen ők még jobban felbőszülve elkezdtek életveszélyesen megfenyegetni, hogy na ezért megdöglötök és kétszer leköptek minket! Ekkor úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Westendet, megpróbáljuk lerázni őket! Mikor úgy tűnt, hogy ez sikerült, visszafordultunk, hogy visszamenjünk az üzletbe, megvenni azt, amiért valójában mentünk! Ekkor fél úton visszajöttek, de már többen voltak! Akkor újra leköptek minket és egyre trágárabb szavakkal illettek, fenyegettek, hogy innen élve nem jutunk ki!!! Majd mikor az egyik videózni kezdett, értelemszerűen nem hagytuk és megpróbáltuk ezt megakadályozni, amire ők még jobban feldühödtek és nekünk akartak jönni! Ekkor biztonságosabbnak ítéltük meg, ha bemegyünk az egyik üzletbe, ahol látták az ominózus esetet és az üzletvezető azonnal a segítségünkre sietett! Biztonságba próbáltak minket helyezni és azonnal értesítették a biztonságiakat! Gyorsan megérkeztek, de a társaság még azoknak is nekiment! Ekkor az egyiknek sikerült Barbit ismét leköpni és a haját újra megtépni, amire én természetesen a barátnőmet védve közbeavatkoztam! Ekkorra már óriás tömeg tátotta a száját! Viszont senki sem segített! Nagy nehezen el tudták őket távolítani az épületből! De azt kiabálták, hogy egyszer úgyis kijövünk innen, minden bejáratnál lesz belőlük valaki és mi élve innen nem jutunk ki! Ti ma megdöglötök! Ezt hangoztatták!!! Majd végül a rendőrség is megérkezett! A kihallgatás után biztonságosan kikísértek minket a Westendből! Az, hogy az ember már nyugodtan nem tud elmenni vásárolni sem és nem csak verbálisan abuzálnak, de tettlegességig is elfajul a dolog, az, azért azt gondolom, nonszensz! Én még soha életemben nem keveredtem ilyen jellegű konfliktusba! Köszönjük az üzletvezetőnek, a biztonsági szolgálatnak és a rendőrségnek is a gyors intézkedést! Az emberek meg ismét leszerepeltek… nem segítettek…. csak bámultak, mint barom az új kapura…” – olvasható Einwiller Gregor írásában.

Exit mobile version