Elhunyt az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót, és aki sokkal több volt, mint a festő múzsája

A napokban érkezett a hír, hogy százegy évesen elhunyt Francoise Gilot francia festőművész, Pablo Picasso egykori élettársa.

Francoise Gilot 1921. november 26-án látta meg a napvilágot Neuilly-sur-Seine-ben. Első litográfiáit a párizsi Atelier Mourlot-ban készítette, egyedüli nőként abban a műhelyben, amelyben a 20. század első felének nagy mesterei, köztük Picasso, Léger, Matisse, Miró, Chagall, Giacometti is dolgoztak. Picassóval 1943-ban találkozott először, 1946-tól élt egy fedél alatt a nála 40 évvel idősebb katalán festővel dél-franciaországi házukban. Kapcsolatuk tíz évig tartott, két gyermekük született, Claude és Paloma.

A festőpár útjai 1953-ban szétváltak. Gilot lassan kiérlelte saját festői stílusát, színpadi díszletet és jelmezeket is tervezett. A rajz és a papírmunkák is segítették őt abban, hogy amennyire lehetett, kivonja magát Picasso művészi hatása alól. Francoise Gilot lett

„az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót”.

Ez a következő évtizedben erősen rányomta a bélyegét életére és pályafutására is, Picasso ugyanis igyekezett teljesen ellehetetleníteni egykori szerelme érvényesülését.

Francoise Gilot a 2015-ös Trophee Des Arts Gálán New York-ban (Fotó: John Lamparski/WireImage)

Robert Capa fotója a párról: Picasso és Francoise Gilot, háttérben unokaöccse, Javier Vilato (FOTÓ: LLUIS GENE/AFP)

Picasso és Gilot a tengerparton, Juan-les-Pins közelében (Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images)

Pablo Picasso és Francoise Gilot vallauris-i otthonukban (Fotó: Michel MAKO/Gamma-Rapho via Getty Images)

Françoise Gilot és Pablo Picasso, 1952 (Fotó: Roger Viollet via Getty Images)

Francoise Gilot gyerekeivel, Claude-dal és Palomával, 1966 (Fotó: David Cairns/Getty Images)

Pablo Picasso 70. születésnapján, vallauris-i otthonában

Françoise Gilot Jean-Denis Maillart műtermében (Fotó: Michel Ginfray/Sygma/Sygma via Getty Images)

A hatvanas évekre Gilot egyre inkább elengedte a szigorú vonalvezetést, formái lágyultak, líraibbá váltak. Ekkor készült egyik legnagyobb szabású műcsoportja, a Labirintus-sorozat is, amelyben az őt ért traumákat igyekezett feldolgozni. Idővel egyre fontosabbak lettek számára a színek is, Keleti város I-II. című képei Matisse színkezelésének hatását mutatják, ám közben a fekete és a fehér erős kontrasztjára építő tusrajzokat is alkotott az ekkorra az Egyesült Államokba költöző festő.

Francoise Gilot-ra sokáig csupán „Picasso múzsájaként” tekintettek, de munkái mára bekerültek a világ legnagyobb múzeumaiba, a Sotheby’s egyik idei aukcióján pedig már 1 millió eurónál is magasabb áron kelt el egy festménye. Gilot munkásságát több magas kitüntetéssel, köztük a francia Becsületrenddel ismerték el, írja az MTI. 

A múzsán túl

A művészettörténetből számos olyan példát lehetne hozni, amikor a nők, akik egy vagy akár több alkotót is megihlettek, akiknek az arca számos híres műről lehet ismerős, többek voltak olyan múzsáknál, akik modellt álltak a tehetséges férfiaknak. Maguk is maradandót alkottak, őket is önálló művészként kell értékelni.

Kiki de Montparnasse

Alice Ernestine Prinként látta meg a napvilágot, aki tizenévesen rengeteg alantas munkát elvállalt, hogy később ő legyen az avantgárd egyik leghíresebb modellje, Montparnasse királynője. Kiki olyan művészeknek állt modellt, mint Sanyu, Chaïm Soutine, Julien Mandel, Tsuguharu Foujita, Constant Detré, Francis Picabia, Jean Cocteau, Arno Breker, Alexander Calder, Per Krohg, Hermine David, Pablo Gargallo és Tono Salazar vagy éppen Man Ray, aki nyolc évig volt a szerelme, és olyan alkotásokon láthatjuk őt, mint a Le Violon d’Ingres (Ingres hegedűje) és a Noire et blanche (Fekete-fehér). Előbbi 2022. május 14-én 12,4 millió dollárért kelt el, és korábban egyetlen fénykép sem volt, amiért ennyit fizettek volna egy árverésen.

Hozzá kell tenni, sajnos hiába volt igazi híresség, egyik napról a másikra élt. „Csak egy kis hagymára, kenyérre és egy üveg borra van szükségem, és mindig találok valakit, aki ezt felajánlja nekem.”

Kiki de Montparnasse egyébként maga is képzőművész volt, 1929-ben az egyik párizsi galériában rendeztek kiállítást festményeiből, és a megnyitó napján telt ház volt. Ugyanebben az évben jelent meg önéletrajza is, amelyhez Ernest Hemingway és Tsuguharu Foujita írta az előszót. Ezután néhány évig a L’Oasis nevű montparnasse-i kabaré tulajdonosa volt, amelyet később Chez Kiki névre kereszteltek át. Később elhagyta Párizst, hogy elkerülje a megszálló német hadsereget, és sokáig nem is tért vissza a francia fővárosba. 

Berthe Morisot

Művész szeretett volna lenni, és édesanyja támogatta is abban, hogy ilyen jellegű tanulmányokat folytasson, mestere pedig nem volt más, mint az ismert francia festő, Jean-Baptise-Camille Corot. Időközben megismerkedett Édouard Manet-val, akinek többször is modellt állt, és aki összesen tizenkét festményt készített róla.

Egyes levelek alapján arra lehet következtetni, hogy Morisot nemcsak barátként és pályatársaként tekint a férfira, hanem gyengéd érzelmeket is táplál iránta, de kapcsolatuk plátói maradt, és a festőnő végül Manet fivérével kötötte össze az életét, közös gyermekük is született. Berthe Morisot 1895-ben, 54 éves korában hunyt el. Halála után egy évvel barátai 394 művéből rendeztek retrospektív kiállítást, 2013-ban pedig Après le déjeuner (Ebéd után) című festménye 11 millió dollárért kelt el egy árverésen. Az impresszionista festészet egyik kiemelkedő művészeként tartják számon. 

Lee Miller

Sikeres modell volt New Yorkban, amikor 1929-ben Párizsba távozott. Nem sokkal később találkozott Man Ray amerikai dadaista és szürrealista képzőművésszel egy bárban, a férfi műtermének közelében. Egy interjúban Miller elmesélte, bemutatkozáskor kijelentette, hogy ő lesz az új tanítványa, mire Man Ray azt válaszolta, neki nincsenek tanítványai, majd amikor a férfi közölte vele, hogy másnap Biarritzba utazik, mondta, hogy akkor ő is. Így lettek társak mind szakmai, mind romantikus értelemben.

Miller beköltözött Ray műtermébe, és a férfi megtanította őt mindenre, amit a fotózásról tudott, és ő volt a múzsája a férfi számos alkotásának. Együtt fedeztek fel egy különleges technikát, a szolarizációt, aminek köszönhetően érdekes kontúrok jelennek meg a képeken. Kapcsolatuk nem tartott sokáig, 1932-ben különváltak útjaik, majd évekkel később mély barátság alakult ki közöttük. Lee Miller időközben saját jogon is ismert és elismert fotós lett, többek között ő volt a Vogue magazin fotóriportere a második világháború alatt. 

Elizabeth Siddal

Nemcsak a preraffaeliták egyik leghíresebb modellje volt, amellett, hogy költészettel is foglalkozott, maga is festett, és ő volt az egyetlen, akinek szerepelt műve az 1857-es preraffaelita kiállításon. John Ruskin angol művészeti író, festő és esztéta egészen egyszerűen zseninek nevezte. Elizabeth Siddalt Walter Horwell Deverell fedezte fel egy kalapüzletben, ahol akkor dolgozott, így kezdődött modellkarrierje, és a leghíresebb festmény, amin ő szerepel, nem más mint John Everett Millais Ophelia című alkotása. Sajnos ehhez a képhez vízzel teli fürdőkádban kellett időznie, ami miatt tüdőgyulladást kapott, így szokott rá az ópiumra.

Az sem sokat segített rajta, hogy nem sokkal később szerelmi kapcsolatba bonyolódott a preraffaeliták művészeti csoport egyik legfontosabb tagjával, Dante Gabriel Rossettivel, aki sokáig nem akarta elvenni szerény származása miatt. 1860 elején Elizabeth Siddal egészsége annyira megromlott, hogy még az sem segített a gyógyulásában, hogy szerelmével végül összeházasodtak. Egy évvel azután, hogy elveszítette gyermekét, meghalt ópiumtúladagolásban. Mindössze 32 éves volt. 

Camille Claudel

Rendkívül tehetséges művész volt, és sajnos az ő élete is tragikus fordulatot vett. De ne rohanjunk ennyire előre. A fiatal szobrász 1883-ban kezdett el dolgozni Auguste Rodin műhelyében, és számos szerepet töltött be a férfi életében, ő volt az asszisztense, a modellje és a szeretője is. Rodin nem akart miatta véget venni Rose Beuret-vel való 20 éves kapcsolatának, és Camille Claudel egy abortusz után szakított is a férfival. Sajnos nőként egyedül nehéz volt érvényesülni ebben a közegben, főleg úgy, hogy családja sem támogatta művészi ambícióit.

Sajnos idővel mentális állapota romlásnak indult, számos művét megsemmisítette, Rodint pedig azzal vádolta meg, hogy ellopta az ötleteit, és meg akarta öletni őt. Camille Claudel élete utolsó harminc évét elmegyógyintézetben töltötte, de ez mit sem von le abból, hogy nagy formátumú, zseniális művész volt, és sajnálatos, hogy alkotásainak értékét csak halála után fedezték fel. 2007-ben viszont megnyílt saját múzeuma Nogent-sur-Seine városkájában, illetve számos neves intézmény őrzi a munkáit.

Szerencsére vannak olyan történetek is, amelyek női főszereplőinek nem jutott ennyire tragikus sors. Vegyük például Salvador Dalì két múzsáját. Egyikük nem volt más, mint a különleges kreációiról ismert divattervező, Elsa Schiaparelli. A fő ihletforrása az 1930-as évektől kezdve a szürrealizmus volt, így nem csoda, hogy a két zseni egymásra talált, és olyan különleges darabokat köszönhetünk nekik, mint például a Homárruha.  A másik fontos nő a festő életében, akiről szót kell ejteni pedig nem más, mint Elena Dmitrievna D’jakonova orosz modell, vagyis

Gala Éluard

A különleges és művelt szépség nagy kedvenc volt a szürrealisták körében, nem volt olyan alkotó, akit ne ihletett volna meg. Végül Paul Éluard költő volt az, aki feleségül vette, de amikor a házaspár 1929-ben meglátogatott egy fiatal festőt Cadaquès-ben, minden megváltozott. Salvador Dalì és Gala azonnal egymásba szeretett. Az asszony komoly háttérországot jelentett a festő számára, ő volt tulajdonképpen a menedzsere és nagy szerepe van abban, hogy Dali koruk egyik leghíresebb művészévé váljon, és ezért ő nagyon is hálás volt, az első kiállításra közös tárlatukként hivatkozott, festményeit pedig Gala-Salvador Dalìként írta alá. 

Georgia O’Keeffe 

Az ismert fotóművész Alfred Stieglitz múzsája volt, és az amerikai modernizmus egyik legfontosabb alkotójaként tartják számon. Már több éve festett, amikor Stieglitz 1916-ban felfedezte. Miután egymásba szerettek, 1924-ben összeházasodtak. Stieglitz anyagilag is támogatta szerelmét, aki több mint háromszáz fotót is készített.  2014-ben O’Keeffe 1932-ben készült Jimson Weed/White Flower No. 1 című festménye 44 405 000 dollárért kelt el, ami több mint háromszorosa annak a legnagyobb összegnek, amit korábban egy női alkotó művéért fizettek. 2014-ben, halála után Santa Fében létrehozták a Georgia O’Keeffe Múzeumot.

Patti Smith

és Robert Mapplethorpe kapcsolata igazán különleges, és úgy hatottak egymás művészetére, hogy míg egyikük fotósként tett szert világhírnévre, addig másikuk egy igazi zenészlegenda lett. A páros 1967-ben ismerkedett össze New Yorkban, szerelmük viharos volt, és rövid ideg tartott, barátságuk örökre szólt, folyamatos inspirációt jelentettek egymás számára. Patti Smith szerint ő volt az egyik legfontosabb ember az életében, The Coral Sea című albuma is az ő tiszteletére készült, és Mapplethorpe számos könyvébe írt szöveget. Robert Mapplethorpe természetesen nagyon sok fotót készített szerelméről, majd kedves barátjáról, ezek közül van, amiből albumborító is lett, és amikor még csak a szárnyait bontogatta, Patti Smith volt az, aki vállalta, hogy eltartja őt, hogy ő lesz a kenyérkereső.