nlc.hu
Sztárok
Szilágyi Erzsébet és Hunyadi János házassága

Szilágyi Erzsébet, a reneszánsz harcosnő, aki minden Hunyadit védelmezett

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Erre talán a legjobb magyar példa Szilágyi Erzsébet, valamint a Hunyadi férfiak esete.

Hunyadi Jánossal készülnek meghódítani a nézőket a filmesek. Ugyanis már most olyan jelzőket emlegetnek a 2024-ben bemutatásra kerülő Hunyadi (angol nevet is kapott: Rise of the Raven – a szerk.) kapcsán, mint a „legnagyobb volumenű, nem angol nyelvű történelmi alkotás, amelyet valaha is készítettek”. Trónok harca, Tudorok és A korona a fasorban sincsenek! Eme grandiózus sorozatról Robert Lantos, a film egyik producere így beszélt: „Ha Hemingway nem írta volna az Akiért a harang szól című regényt, akkor ez lenne a Hunyadi János-sorozat címe. Az egész világon mindennap, több mint ötszáz éve délben szól a harang. Magyarországon kívül senki sem tudja, miért.” 

A készítők a legtöbb interjúban kiemelik, hogy a Bán Mór regényéből készült sorozat egy olyan nagyszabású nemzetközi produkció, amely törekszik a történelmi hűségre. A HVG pedig arról írt, hogy a 10 részes sorozat első 8 részét a tévében (itthon a TV2, az osztrákoknál az ORF) mutatják majd be, aztán két játékfilmmel folytatódik a mozikban. 

Nagyon várjuk, hogy milyen lesz a hangérian Trónok harca, de mi most azzal foglalkoznánk, hogy milyen asszony volt a „Törökverő” felesége, Szilágyi Erzsébet.

Szerelemből kötött frigy

Közhelyes, de azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy sikeres nő. Hát, Hunyadi János esetében sem volt ez másképpen. Bár teljesen pontos évszámot nem tudunk, de a legvalószínűbb, hogy a fiatal katona Hunyadi és a nemesi családból származó Szilágyi Erzsébet esküvőjére 1427 és 1431 között került sor. A történészek úgy vélik, hogy szerelmi házasság volt az övék, nem pedig a korra jellemző, valamiféle elrendezett, hatalmi nász. 

A kor nagyasszonya. Így is jellemezték Szilágyi Erzsébetet, miután feleségül ment Hunyadihoz. Életének alakulását és későbbi megítélését leginkább az befolyásolta, hogy mindig ott volt férje mögött, annak politikai szerepvállalásakor, vagy hadi sikereikor. Ő maga pedig nagy hatással volt Hunyadi személyiségére, aki nem igazán volt erkölcsös keresztény fiatal. Idővel aztán a hadvezér megtalálta azt békét és egyben erőt, ami a személyiségét formálta, s így még jobb politikus és férj vált belőle. Hogy ez a lelki béke kitől érkezett? Hát persze, hogy a feleségétől.

Sulyok Mária Szilágyi Erzsébet szerepében

Sulyok Mária Szilágyi Erzsébet szerepében, Hollós Korvin Lajos: Hunyadi című történelmi drámájában (Fotó: MTI / Farkas Tamás)

Erzsébetet sokan tartották erőskezű, vasakarattal rendelkező asszonynak, aki számára fontosak voltak a keresztény elvek, s ezekre nevelte két fiát, Lászlót és annak öccsét, Mátyást is. Képmutató dolog is lett volna a szülőktől, ha nem így tesznek, hiszen maga Hunyadi is gyakorló vallásos lett, s az ehhez tartozó szertartásokról a hadjárat alatt sem mondott le. A Magyar Szó egyik korábbi cikkében arról lehetett olvasni, hogy kötelező esti imádságot írt elő a hadjáratban részvevő katonáknak, s ezen ő is rendszeresen részt vett. 

Férje távollétében Erzsébet szervezte meg az adóbeszedést, vagy a Vajdahunyad-vár védelmét, az arra „tekergő” zsákmányolni igyekvő törököktől. Amíg férje a területeiket védte, addig Erzsébet a hatalmas uradalom igazgatásával volt elfoglalva. Soha nem hagyta cserben a párját, s ez a fajta stabilitás és erő, amit otthonról kapott Hunyadi, sokkal többet jelentett, mint a mai ember azt elképzelné. 

Anyatigris

Hunyadi és neje házasságából két fiú született: László és tíz évvel fiatalabb öccse, Mátyás, akiket foggal-körömmel védett az anyjuk. Miután Hunyadi János 1456 nyarán pestisben elhunyt, felesége ereje és történelmi szerepe tovább nőtt. Az asszony legfontosabb kezdeti törekvése az volt, hogy fiait biztonságban tudja. Történt ugyanis, hogy bár az akkori király, V. László szavát adta, hogy a Hunyadi fiúk mellett áll, Cillei Ulrik meggyilkolása után ezen a véleményén azonnal változtatott. Cillei és a Hunyadi család között régóta tartott a viszály, és amikor Cillei a Törökverő nagyobbik fia ellen szervezkedett, László és annak hívei meggyilkolták. Ekkor jött egyfajta békéltető jelleggel Szilágyi Erzsébet. V. László pedig büntetlenséget ígért a Hunyadi fivéreknek, amennyiben esküt tesznek, és László átadja tisztségét az anyjának. Ez meg is történt, de az uralkodónak eszében sem volt betartani a szavát.

A 25 éves Hunyadi Lászlót és a öccsét, a 14 esztendős Mátyást Budára rendelte, majd bebörtönözte őket. A fiúk anyja és annak hadvezér testvére, (Horogszegi) Szilágyi Mihály azonnal utánuk eredt, velük tartott a „Hunyadi-pártiak” sokasága, de nem tudták elérni, hogy a királyi tanács ne ítélje halálra Lászlót, akit felségárulás miatt fejeztek le a Szent György téren.

Hunyadi László búcsúja

Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja (Fotó: Wikipedia)

„Magyarország királynéja”

Erzsébet innentől kezdve egyetlen célt tartott a szeme előtt, védelmezni kisebbik fiát, Mátyást. Miután nagy ellensége, a bábkirály V. László meghalt, az asszony mindent megmozgatott, hogy gyerekéből király legyen. Tervében segítségére volt a Hunyadi-ház vagyona, és testvére, Mihály is, aki főrendekkel egyeztetett és a fegyveres erőt szervezte. Erzsébet hatalmas összeget fizetett a cseh kormányzónak azért, hogy Mátyást szabadon engedjék. Célját pedig elérte, hiszen Mátyásból 1458-ban király lett.

Szilágyi Erzsébet és a gyermek Mátyás

Szilágyi Erzsébet és a gyermek Mátyás (Vajda Zsigmond, 1890) – Fotó: Wikipedia

A leírhatatlan erővel rendelkező asszony is megpihenhetett végre, távol a politikától, birtokait igazgatva élt Óbudán. De a birtokokkal, várakkal járó ügyei mellett mindig szakított időt arra, hogy segítő tetteivel kimutassa a vallásosságát. Hátralévő életében épített kolostort, támogatta az óbudai várkápolnát. Az emberek „csak” anyakirálynénak hívták, de Mátyás „Magyarország királynéjaként” hivatkozott rá tisztelete jeléül. 

Erzsébet minden szerepben megállta a helyét. Ha kellett, a háttérből biztosította a stabilitást a családja számára, de ha szükség volt rá, akkor reneszánsz harcosnőként védte gyermekeit és hazáját…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top