nlc.hu
Sztárok

Véget ért a Nagy Ő forgatása

Nem egyedül hozta meg a döntést Jákob Zoltán a Nagy Ő forgatása alatt

Véget ért a Nagy Ő forgatása, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy rátalált-e a szerelem Jákob Zoltánra. A magyar milliárdos ennek ellenére elárulta, hogy nem egyedül hozta meg a döntését.

Véget ért a Nagy Ő forgatása, tehát Jákob Zoltán, Magyarország 37. leggazdagabb embere visszatérhet a hétköznapokba – írja a Ripost

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy sikerrel járt-e és valóban megtalálta-e élete párját, azonban azt elárulta, hogy nem egyedül hozta meg a nagy döntést. 

Jákob Zoltán

Jákob Zoltán (Fotó: TV2)

Jákob Zoltán elmesélte a Ripostnak, hogy a válása óta már többször is volt komolyabb kapcsolata, így van benne gyakorlata, hogy mikor érdemes valakit bemutatni a gyerekeinek. Elmondása alapján mindhárom gyermeke nagyon elfogadó, és a két kamaszlánya nem is illeti kritikával édesapját a választása tekintetében.

Nálam az vált be, hogy az ismerkedési fázisban a két kamaszlányomnak még nem beszélek a hölgyről, csak azután, hogy komolyra fordulnak a dolgok

– mondta a lapnak.

Fiával azonban szinte mindenről kendőzetlenül tudnak beszélgetni és joggal adhat tanácsot az édesapjának. 

Ő már megtalálta élete párját és bizony jól is választott. Vagyis joggal ad nekem tanácsokat és biztos lehetek benne, hogy nem bánom meg, ha nemcsak a szívemre, de rá is hallgatok

– mesélte.

Hozzátette, hogy kezdetben bizonytalan volt a TV2 felkérésével kapcsolatban, de a fiával való beszélgetése meggyőzte arról, hogy érdemes megpróbálnia. 

Az sem titok, hogy a forgatások alatt is beszéltem vele egy-egy döntési helyzetben, így természetesen a legvégén is

– tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top