Keleti Andrea bikinis képéért rajong az internet népe

S.D.V. | 2023. Június 19.
A táncművész 54 évesen is kirobbanó formában van.

Keleti Andrea, aki hónap elején ünnepelte a születésnapját, június 14-én búcsút intett Magyarországnak és Görögországba utazott nyaralni. A táncművész feltöltött magáról egy bikinis képet, melyet a rajongói imádták, sőt, szinte elárasztották a kommentszekciót dicséretekkel. 

„Simán lekörözöd a mai huszonéveseket” – írta Andi egyik követője.

„A kép magáért beszél!” – lelkendezett egy másik rajongó.

A táncosnő az nlc-nek korábban elárulta, mindig is tudatosan étkezett és sportolt, a pandémia idején viszont úgy döntött, szigorúbb lesz magával, ugyanis felszaladt rá néhány kiló.

„Az emberre 45-50 éves korában már könnyebben felszaladnak a kilók. Emellett pedig – be kell vallanom – imádok sütni-főzni, a férjemmel szeretünk étterembe járni, ahogy a barátaimmal is. Ez az oka annak, hogy felszedtem pár kilót” – emlékezett vissza.

Keleti Andrea (Fotó: Olajos Piroska)

Exit mobile version