nlc.hu
Sztárok

Így sikerült!: Keleti Andrea életmódváltása

Keleti Andrea: „Nem azért fogytam, hogy tele legyen vele a média”

Legújabb interjúsorozatunkban, az Így sikerült!-ben olyan sztárokkal beszélgetünk, akik komoly átalakuláson mentek keresztül. Ezúttal Keleti Andrea, aki mindig is lenyűgözően nézett ki, mesélte el, milyen változtatásokat eszközölt az életébe, hogy visszanyerje régi, bomba formáját.

Miért döntöttél az életmódváltás mellett?

Nem kellett ehhez egy drasztikus pillanat, ugyanis már nagyon régóta tudatosan étkezem és mozgok, tehát jó úton jártam egész életemben. Táncosnőként mindig figyelnem kellett arra, hogy jó formában legyek, anyukaként pedig az ember tudja, hogy fontos a helyes táplálkozás. Azonban az emberre 45-50 éves korában már könnyebben felszaladnak a kilók. Emellett pedig – be kell vallanom – imádok sütni-főzni, a férjemmel szeretünk étterembe járni, ahogy a barátaimmal is. Ez az oka annak, hogy felszedtem pár kilót. A táncóráimon, ahol tükör előtt állok, realizáltam, hogy ezt már nem jó nézni. Ekkor elhatároztam, hogy odafigyelek és szigorúbb leszek magammal.

Keleti Andrea

Fotó: Keleti Andrea / Instagram

Miben változtattál?

Éppen akkor ütött be a Covid, így jutott időm a kísérletezésre. Próbálkoztam olyan receptekkel, olyan alapanyagokkal, amelyek kevés szénhidrátot tartalmaznak, mégis nagyon finomak és laktatóak.

Emellett mozogtál is?

A karantén alatt sem hagytam abba a táncot, elkezdtem Facebookra gyártani videókat, hogy a táncosaim is formában maradjanak és tudjanak otthon mozogni. Ez napi másfél óra ugrálást jelentett, ami szintén sokat segített. A gyerekeim felnőttek, így az estéket már nem kell itthon töltenem, hanem akkor is taníthatok, ami még több mozgással jár.

Hány kilótól szabadultál meg?

Sosem voltam kövér, de ez idő alatt nyolc kilót adtam le, amit igazából túlzásnak is éreztem. Az ideális a 6-7, amit azóta is tartok. Előtte pont egy olyan határon mozogtam, hogy az arcom is kikerekedett, látszódott a kezemen és a lábamon, hogy híztam. 

Ettől a pár kiló mínusztól viszont visszanyertem a régi táncos formámat.

Keleti Andrea

Fotó: Keleti Andrea Instagram

Hogy néz ki egy napi étrended?

A reggelin drasztikusan változtattam, amit azóta is tartok. Az ember úgy működik, hogy minden étkezésnél igyekszik néhány kalóriát elcsalni, ezért hoztam meg a döntést, hogy a reggeliből teljesen kihagytam a péksüteményeket. Nincs zsemle és kenyér, abonett van, sok zöldség, tojás. Egy kis zabpehely a rostok miatt, esetleg joghurttal, gyümölccsel. Omlettet eszem minden mennyiségben, brokkolival, paprikával, cukkinivel, gombával, ami éppen a kezembe akad. Az ebédnél kihagytam a tésztaféléket, kéthavonta eszem csak, ahogy a krumplit és a rizst is kerülöm. Nagyjából mindent ki lehet váltani zöldséggel, kivéve a húst, hiszen azt nagyon szeretem és eszem is.

Volt olyan, amiről nehezen mondtál le?

Annyira sok variációt találtam az ételek elkészítésére, hogy nem nagyon van ilyen. Szeretek például tepsiben összesütni mindenféle dolgokat. Csirkét, halat, hagymával, brokkolival, almával, édesburgonyával, ami éppen van otthon. A rakott krumplit nagyon szeretem, de ahelyett is kitaláltam egy hasonló ételt, csak más zöldségekkel.

Keleti Andrea

Fotó: Keleti Andrea Instagram

Akadtak újdonságok is?

Korábban keveset foglalkoztam a keleties fűszerekkel, mint a curry, kínai, thai fűszerek, szószok, ezekre most nagyon rászoktam, hiszen egy hússal rendkívül izgalmasak lehetnek. Szerintem nem szabad úgy étkezni egy diéta során sem, hogy csak saláta és csirkemell, mert az elég hamar az ember könyökén jön ki, és emiatt sokan véget vetnek a fogyókúrának.

Mit szólt a családod a változásokhoz?

A lányom partner volt benne, őt már régóta foglalkoztatja a helyes táplálkozás. Van néhány ételallergiája, nem mindegyik súlyos, de azért 16 éves kora óta tudatosan étkezik. Olyannyira, hogy egy étkezési szakértő iskolát is elvégzett. Ezért sokszor előfordult, hogy együtt kísérleteztünk, főzőcskéztünk. A férjem sokat nem szólt, neki az a lényeg, hogy hús legyen az asztalon. Nyilván nem bonyolult, hogy a fiúknak készítsek hozzá egy kis rizst, vagy nekik külön egy kis tepsis krumplit, hiszen azért egy férfi szervezete több kalóriát igényel.

Keleti Andrea AKKOR ÉS MOST

Andi 2013
Megnézem
Összes kép (5)
Andi 2013

Keleti Andrea: „Nem azért fogytam, hogy tele legyen vele a média”

Andi 2013
Andi 2016
Andi 2019
Andi 2021
Andi 2023
Fotó megosztása:

A rohanós hétköznapokon is tartod ezt?

Már nem fogyókúrázom, inkább szinten tartok. 80 százalékban maradtam meg a kialakított rendszer mellett, 20 százalékban pedig lehet bűnözni. Most megengedek magamnak csaló ételeket is: a minap voltam a tévében, ahol isteni csokitortát sütöttem és természetesen én is ettem belőle egy keveset. Azért ezekkel is szoktam trükközni, hogy az édességeket úgy készítsem el, hogy egészséges legyen és ne hizlaljon. Rengeteg vizet iszom, főleg étkezés előtt, hiszen ezzel is tudom csökkenteni az adagokat, ami az egyik kulcsa az egészséges életmódnak. Emellett a hét minden napján tanítok, és most tartok olyan órákat is, amelyek intenzívebbek, több kalóriát égetnek, így nekem is hasznosak.

Mikor vetted észre magadon az eredményt?

Ez egy folyamat volt, ugyanis ahogy fogytam, úgy kellett lecserélni a ruhatáramat. Mivel mindez a karantén időszakában történt, jutott időm a varrásra is, így folyamatosan vettem be a ruháimból, és újakat is készítettem. Az én fogyásom nem egyik hónapról a másikra történt, hanem szépen lassan, nyolc hónap alatt adtam le nyolc kilót. Viszont ezt stabilan tartottam is.

Keleti Andrea

Fotó: Keleti Andrea Instagram

A férjed mit szólt az átalakulásodhoz?

Zoli egy igazi úriember, így amikor kicsit ducibb voltam, akkor is mindig nyugtatott, hogy így is tetszem neki. Úgy gondolom, nem jó, ha valaki a párja miatt fogy, inkább  saját magának bizonyítson. Ha te jól érzed magad a bőrödben, úgy érzed, jó formában vagy, jól tudsz felöltözni, trendibb vagy, mint régebben, akkor a közérzeted, hangulatot is jobb. A férjnek pedig ez számít, hogy a feleség nem ideges, depressziós, hanem kiegyensúlyozott és boldog, sugárzik. Zoli is így volt vele.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Nem azért fogytam, hogy tele legyen vele a média, de láthatóan mindenki észrevette.

Most viszont vagyok olyan formában, hogy kitehetem a közösségi oldalaimra ezeket a fotókat, mert nem kell miattuk szégyenkeznem. A legnagyobb elismerés, hogy több divatcég is megkeresett, legyek a márkájuk arca. Ennél nagyobb visszaigazolás nem is kell.

Másnak is segítettél a fogyásban. Nekik is ezzel a módszerrel?

A fogyásom elindulásában segített egy természetes anyagokból álló étrendkiegészítő, ami csökkenti az étvágyat. Ezt ajánlottam például Kandász Andinak is, aki 23 kilótól szabadult meg. Azt gondolom, a fogyás első hetei a legnehezebbek, amikor az ember éhes, elveszíti az energiáját, rosszkedvű, stresszes – a legtöbben ekkor veszítik el a lelkesedést. Én is voltam már így, a gyógynövényes kapszula viszont segített átlendülni ezen a részen.

Andi kedvenc receptje

A kedvencem egy almás-mákos paleo sütemény. Nagyon finom, hiába fogyókúrás, még a barátaim is odavannak érte.

Hozzávalók:

8 db alma

8 db tojás

Magozott meggy

3 evőkanál liszt

25 gramm mák

Édesítő

Elkészítése:

Az almát meg kell pucolni, majd lereszelni. A tojásokat külön kell választani, a fehérjét a sárgájától. A fehérjét édesítővel habbá verni, majd a sárgáját szintén fehéredésig, édesítővel vagy cukorral felverni. Majd ezt összekeverni a liszttel, mákkal és a lereszelt almával. A tetejére díszítésként mehet a magozott meggy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése