nlc.hu
Sztárok
Dolly botránya

Kitálalt a menedzser: „Dolly mindenről tudott”

Dagad a botrány.

Ahogy korábban megírtuk, a Hungária és a Dolly Roll énekesnőjének, Dollynak, valamint menedzserének, P. Ritának nevével fémjelzett telepen szörnyű körülmények között éltek az állatok. Az ügyben állatkínzás miatt indult eljárás. Az előadó korábban kiadott egy közleményt, melyben azt állította, hogy semmit sem tudott az ügyről, ám P. Rita most teljesen mást állít a Blikknek.

Dolly (Penczi Mária)

Dolly (Penczi Mária) (Fotó: Olajos Piroska)

„Természetesen napi kapcsolatban voltunk, mivel a zenekar fellépéseit és az egyéb médiamegjelenéseket is nekem kellett koordinálnom. Előfordult, hogy akár négy-nyolc órányit is beszéltünk telefonon egy nap. A körülményeket ismerte, tudta, hogy nincs fűtés, a tető leégett. Tudott róla, hogy a körülmények nem ideálisak semmilyen szempontból. (…) Dolly mindenről tudott. Azokat az állatokat, akik a lakásban voltak, rendszeresen látta, hiszen sűrűn járt édesanyámhoz, mint ahogy a szomszédok már elmondták a nyilatkozataikban, a Csobánka utcában alig volt. A kutyákat akkor látta, amikor orvoshoz vittük őket barátnőmmel” – mondta a nő a lapnak, majd hozzátette, hogy a kapcsolatuk már sosem lesz a régi.

„Dollyval a kapcsolatunk már soha nem fog rendeződni, ez nem helyrehozható! Azok után, hogy többszöri kérésem ellenére sem volt hajlandó változtatni egyetlen állat életkörülményein sem, még úgy sem, hogy pontosan tudta, hogy én a beteg kutyák miatt ugyanolyan életkörülmények között élek, nem hiszem, hogy erre van bocsánat!” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top