nlc.hu
Sztárok

Vitray Tamás: „Én nem vagyok hiteles, ha nem dolgozom”

Sportosan, aktívan telnek a mindennapjai.

Vitray Tamás idén novemberben már a 91. születésnapját ünnepli. A Kossuth-díjas újságíró még 2021 novemberében, Friderikusz Sándor podcastjában jelentette be, hogy nem lép többet kamera elé. A visszavonulása azonban nem azt jelentette, hogy örökre felhagy a munkával. A vele készült Forbes interjúban felmerült az a kérdés, hogy nem dolgozik-e benne az öröksége építésére való gondolat, melyre a következőt válaszolta.

Vitray Tamás

Vitray Tamás (Fotó: Vörös Szilárd)

„Nem, mert ez nem maradandó. Tudja, mi az örökségem? „Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány.” Nagyon hízelgő, hogy ez fennmaradt, de a falon szeretnék átmászni, ha mondják. Hiszem, hogy ennél azért több volt, amit csináltam. Azé a kislányé volt az igazi nagy tett, és rá már nem nagyon emlékeznek. De nem foglalkoztat, mi marad. Illetve egy dolgot talán szeretnék. Ha azok, akikhez közöm volt, akiknek a hírnevet, az elismerést nagyrészt köszönhettem, tudnák, hogy kaptak tőlem is valamit. Nem is kell megnevezni, hogy mit. Mert pontosan én sem tudom, mi az” – nyilatkozta a nemrég YouTube-műsorral jelentkező tévés, aki az emberekkel való viszonyáról is beszélt.

„Az én kapcsolatom az emberekkel mindig a kamera jelenlétében volt hiteles. Én nem vagyok hiteles, ha nem dolgozom. Én nem szeretek beszélgetni. Nem megyek társaságba, nem mondok jó vicceket.” 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top