nlc.hu
Sztárok
Hajdú Péter elmondta, mi történt a repülőn

Hajdú Péterék pokla a Ryanairen: „Minden gyerek sírt, a felnőttek pedig rendkívül indulatosak lettek”

A műsorvezető nyaralása rémesen indult.

Hajdú Péter és családja éppen a jól megérdemelt nyaralásra indult, amikor már az első órákban nem várt nehézségekkel kellett szembenézniük. Ugyan feljutottak a repülőre, de a járat másfél órás késés után sem indult el. A műsorvezető nagyon kiakadt a Ryanairre, amiért ilyen hosszú időre a gépen ragadtak a másfél éves kisfiukkal. A közösségi oldalán alaposan kiosztotta a légitársaságot

Hajdú Péter

Fotó: Schumy Csaba

 „Soha a büdös életben nem utazom Ryanairrel, soha!” – dühöngött Instagram-történetében a minap a műsorvezető, miután kiderült, még két óra várakozás után sem tudta a személyzet megmondani, mikor fognak elindulni. Végül a család eljutott Ciprusra, ahonnan a Borsnak mesélték el, hogyan nézett ki az útjuk. 

„Szerencsére véget ért a fapados vesszőfutásom, de komolyan megfogadtam, hogy soha többet nem utazom a Ryanairrel. Egyszerűen nem értem, miért kellett felülnünk a gépre, ha a személyzet már tudta, hogy nem tudunk felszállni időben! Miért nem várakozhattunk a terminálon, ahol mondjuk tudtunk volna venni vizet, vagy el tudtunk volna menni mosdóba? Ráadásul egy másfél éves kisbabával! Domi este kilenc órára már nagyon el szokott fáradni, most is nyűgös lett, ami teljesen érthető. Rajta kívül más kisgyerekek is voltak a fedélzeten, mindegyik sírt, a felnőttek pedig rendkívül indulatosak lettek. Egyébként utólag sem kaptunk semmilyen tájékoztatást, annyi történt, hogy a pilóta a leszálláskor elnézést kért a késésért” – mondta a lapnak a műsorvezető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top