Sztárok, aki 50 felett lettek először apák

nlc | 2023. Július 17.
Akadt, aki sokáig megrögzött agglegényként élt, más a karrierjére koncentrált. 50 vagy akár 60 felett aztán mégis családot alapítottak. 

Az Amerikai Egyesült Államokban a férfiak átlagosan 30 éves koruk körül válnak először apává. A most következő sztárok ennél két vagy akár három évtizeddel idősebb korukig vártak a családalapítással. Akadnak azonban köztük, akik bár nem kezdték korán, azóta már négyszeres vagy akár ötszörös apák.

Simon Cowell és családja

Simon Cowell 54 éves volt, amikor 2014-ben párja, Lauren Silverman kisfiúval ajándékozta meg. (Fotó: David Livingston/Getty Images)

Annette Bening és Warren Beatty

Annette Bening és Warren Beatty 1991-ben, a Bugsy című film forgatásán szerettek egymásba, a következő évben pedig világra jött az első közös gyermekük, Kathlyn. A színész 54 éves volt ekkor. A házaspárnak összesen négy gyermeke született. (Fotó: Barry King/Getty Images)

Hugh Grant

Hugh Grant már betöltötte az 51-et, amikor 2011-ben először apa lett. Az azóta eltelt 12 évben még további négy gyermeke született. Az első kettő édesanyja az exe, Tinglan Hong, a másik háromé pedig a felesége, Anna Elisabet Eberstein. (Fotó: Antonio Torres/Getty Images for Paramount Pictures)

Steve Martin és felesége Anne Stringfield

Steve Martin 67 éves volt, amikor felesége, Anne Stringfield 2012-ben életet adott kislányuknak. A színész úgy nyilatkozott: korábban nem lett volna jó apa, mert túlságosan lekötötte a karrierje. (Fotó: Michael Buckner/Getty Images)

Amal Clooney és George Clooney

Amal Clooney és George Clooney ikrei, Ella és Alexander 2017-ben jöttek világra. A színész 56 éves volt abban az évben. (Fotó: Dave Benett/Getty Images)

Bryan Adams

Bryan Adams és párja, Alicia Grimaldi két kamaszlány szülei. A zenész 2011-ben 51 éves volt, amikor az első gyermekük, Mirabella Bunny megszületett és 53, amikor Lula Rosylea világra jött. (Fotó: Tristar Media/Getty Images)

Jeff Goldblum

Jeff Goldblum és felesége, Emilie Livingston két kisfiú szülei, Charlie Ocean 8, míg River Joe 6 éves. Az első gyermek születésekor a színész 64 éves volt. (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

Elton John és családja

Elton John 2010-ben 63 éves volt, amikor ő és férje, David Furnish béranya segítségével szülővé válhattak. 2013-ban megszületett a második fiuk is. (Fotó: Getty Images)

 

via

Exit mobile version