56 évesen is egy Adonisz a Lois és Clark sztárja, Dean Cain

Debreceni Andrea | 2023. Július 20.
Ki ne emlékezne a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai című sorozatra, amiben a sármos Dean Cain testesítette meg az acélembert?

A ’90-es évek elején az ABC tévécsatorna gondolt egy nagyot és úgy döntött, leporolja Superman köpenyét, hogy újabb nézőket tudjon a képernyő elé csalogatni. Az alkotók két fontos kritériummal indultak neki a forgatásnak. Az egyik az volt, hogy sokkal nagyobb szerepet kapjon Clarke Kent alteregója, az újságíró, aki a The Daily Planetnél dolgozik. A másik, hogy kifejezetten olyan arcot válasszanak a főszereplőnek, aki nem túl ismert, hogy egészen új köntösben tudják bemutatni a karaktert.

Dean Caint elsőként hallgatták meg a szerepre a több száz jelentkező közül, de végül mégis rá esett a választás. Az ismeretlensége azonban csak eddig tartott, a sorozat egy csapásra a nézők kedvencévé tette.

A színész négy évadon át bújt a latexruhába Teri Hatcher mellett, és a sorozat végével sem tűnt el, bár átütő sikert végül nem ért el. Mindez annak köszönhető, hogy egykori párjával, Samantha Torresszel 2000-ben megszületett a kisfiuk, aki mindössze kétéves volt, mikor a kapcsolatuk megromlott. Hosszan tartó és csúnya felügyeletijog-csata következett, így a színész erre koncentrált és szándékosan engedte el a karrierjét.

Cain az elmúlt 26 évben sokat nem változott, megnéznénk, hogy fest mostanában rajta a szuperhősruha.

Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai

Teri Hatcherrel nagyon jó párost alkottak a képernyőn. (Fotó: Getty Images/Bob D'Amico)

Dean Cain exe

A színésznek 2011-ben ítélték meg a teljes felügyeleti jogot Christopher felett. (Fotó: Getty Images/Arnaldo Magnani)

Dean Cain a The Tonight Showban

„Visszautasítottam, hogy az egyik, ha nem a legjobban fizetett televíziós színész legyek egy műsorban, ami végül hat évig tartott.” Mindezt azért, hogy a fia mellett lehessen. (Fotó: Getty Images/NBC)

Dean Cain és az édesanyja

A színész a szakításuk óta féltve őrzi a magánéletét, szinte semmit nem lehet tudni arról, foglalt-e a szíve. Egy nő azonban biztosan van az életében, az édesanyja, akivel 2012-ben kapták itt lencsevégre. (Fotó: Getty Images/Jeffrey Mayer)

Dean Cain a fiával

Fiával, Christopherrel, 2017-ben. Apa és fia nagyon közel állnak egymáshoz. (Fotó: Getty Images/Barry King)

Dean Cain szörf

Cain igazi sportember: kosarazik, szörfözik, baseballozik. Rendre feltűnik az olyan eseményeken, ahol a celebek valamilyen jótékonysági ügyre gyűjtenek. (Fotó: Getty Images/John Sciulli)

Dean Cain 2022-ben

56 éves kora ellenére még mindig nagyon jól tartja magát. Lehet, hogy ez az ő szuperereje. (Fotó: Getty Images/Michael Tullberg)

via

Exit mobile version