nlc.hu
Sztárok
Nagymamájától örökölte csípős humorát Kajdi Csaba

Kajdi Csaba szerint negyven körül az embernek az a dolga, hogy megteremtse a nyugodt nyugdíjas éveket

A modellügynökség vezetője szerint francia nagymamája igazi ikon volt, aki soha nem tett lakatot a nyelvére.

Éppen olyan nyugdíjas éveket szeretne majd magának biztosítani Kajdi Csaba, mint amilyen a francia nagymamájának is megadatott anno

„Negyven körül az embernek az a dolga, hogy elkezdjen olyan egészséges életet biztosítani magának, amivel boldog, kiegyensúlyozott nyugdíjas évei lehetnek majd. Én már most erre törekszem, igyekszem aktív lenni. Ez sok mindennek a kulcsa szerintem” – mondta a 95.8 Sláger FM-en RádiósCyla, aki bízik benne, hogy úgy hagyja itt ezt a világot, mint a nagymamája.

Kajdi Csaba

Kajdi Csaba (Fotó: TV2)

„Olyan véget szeretnék, mint a nagymama, aki 87 éves volt, mikor elment, de előtte végig aktív életet élt. Napközben egy idősek otthonában volt, este a saját otthonában. Fürdött a Côte d’Azur partján, társasági életet élt. Nem akarok olyan véget, hogy gondozni, pelenkázni kelljen. Ahogy azt sem, hogy megfeledkezzenek rólam és egyszer kint hagyjanak a napon” – tette hozzá Kajdi Csaba, aki nagymamájától örökölte csípős humorát.

„A francia nagymamám egy kicsit genyó volt, de imádtam őt! Volt, hogy figyelmeztetett, hogy ne üljek le valakivel szemben ebédelni, mert disznó módon eszik. Az ápolójának pedig azt mondta, hogy lehetnének barátok, mire az visszakérdezett, hogy: miért, nem vagyunk azok? A nagymamám meg csak rávágta, hogy nem, hiszen fizet neki. Szerintem én olyan leszek mint ő…vagy már most olyan vagyok” – viccelődött a beszólogatós híresség. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top