nlc.hu
Sztárok
A nő hetven percben

A nő hetven percben

Kivételes csillagállás ez, ne hagyd ki: az egyik legizgalmasabb vajdasági színésznő, a nagyszerű Béres Márta önboncoló stand-upja a Szemle Plusz seregszemle egyik előadásaként most végre Budapesten is megnézhető a margitszigeti Kristály Színtér színpadán.

A nő hetven percbenNem lehetünk elégedettek, amíg Béres Márta nevét a lehető legtöbb színházszerető meg nem ismeri. A Junior Prima-díjas színésznőre a magyarországi színházi szakma és közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásaiban figyelt fel a kétezres évek második felében. Az olykori vendégjátékokon túl a magyarországi közönség is láthatta-láthatja itt-ott: a Vígszínházban Desdemonát játszott, a Radnótiban tavaly a 451 Fahrenheit női főszerepében tűnt fel. 2021-ben a mozikban nem csak filmbéli partnerét, Fekete Ernőt, de a romantikus komédia műfaja iránt fogékony mozinézőket is könnyedén az ujja köré csavarta az Így vagy tökéletes című filmben.

Kezdőknek és középhaladóknak egyaránt kötelezően ajánlott a Béres Márta One-girl Show. A Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában készült előadás úgy beszél a színház és a színész hatalmáról, hogy közben egy megrendítően személyes történetet is megoszt nézőivel.

A nő hetven percbenA színésznő húszas évei végéhez közeledve készítette el a valóságos és fikciós elemeket keverő előadást, melyben alaposan megismerjük a Szerbiában élő magyar lány, nő, színésznő problémáit és kérdéseit az őt körülvevő világról.

Olyan, máig lényeges, sokakat foglalkoztató témák kerülnek itt elő, mint a nők helyzete a színházban, a kisebbségi létezés a mindennapokban, a nők és férfiak kapcsolata, tabukérdések a pénztől a halálig – csak néhány a számos, érintett kérdés közül. Béres Márta nemrég egy interjúban így fogalmazott az előadással töltött időről: „…ez a több mint tíz év számomra egy nagyon nagy színésziskola volt… az összes eddigi színházi munkám közül ezen a produkción keresztül tanultam a legtöbbet a szakmámról és önmagamról.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top