Ezek a dolgok okozhatták Tóth Gabi és Krausz Gábor válását

nlc | 2023. Augusztus 31.
Egy közeli barát kitálalt az egykori sztárpárról.

Augusztus elején először Krausz Gábor, majd Tóth Gabi is kiposztolta, hogy hat év után véget ért a házasságuk. Az énekesnő szívét a Fricska táncegyüttes 29 éves táncosa, Papp Máté Bence hódította meg, a párt már többször is látták együtt távozni fellépésekről, sőt már egy közös nyaraláson is részt vettek. A Story Magazinnak egy ismerősük elmondta, hogy Gabi a szülés után sem gondolta úgy, hogy a karrierjében szünetet kellene tartani, ami miatt sok konfliktusa volt a férjével.

„Csak idő kérdése volt, mikor pukkad ki ez a lufi. Gabinak, amióta újra összeállt a zenekara a szülés után, kevesebb ideje maradt a családjára, mint azt a férje szerette volna. Mindig az édesanyját hívta segítségül Hannaróza mellé, hogy ő tudjon dolgozni, eleget tudjon tenni a felkéréseknek. Nem igazán mérlegelte, hogy kevesebbet kéne vállalnia, hogy balanszban tudja tartani a családját és a karrierjét. Az erdélyi turnéra is úgy utazott el a fricskás fiúkkal, hogy a férjét és a kislányukat itthon hagyta” – nyilatkozta a lapnak a neve elhallgatását kérő informátor.

Tóth Gabi és volt párja, Krausz Gábor (Fotó: Birton Szabolcs)

Hodász András nem állt be azok közé, akik gúnyolódnak Tóth Gabi és Krausz Gábor válásán. A témáról írt véleménycikkért kattints ide!

Exit mobile version