Ezért vállalta Tomán Szabina, hogy Novák Katalin tanácsadója legyen

nlc | 2023. Szeptember 12.
Tomán Szabina ebben az évben már nem a Cápák között új versenyzőit támogatja a tanácsaival, hanem Novák Katalin köztársasági elnököt. Most elárulta, miért.

Tomán Szabina, üzletasszony, befektető már hónapok óta Novák Katalin köztársasági elnök tanácsadója. Bár elmondása szerint nem ezért nem tér vissza a Cápák között következő évadába. 

Fotó: RTL

„A saját vállalkozásom mindig is mindennél fontosabb volt. A négy évad alatt több vállalkozó mellé szegődtem, mert ez egy elvárás is, hisz azért ülünk ott, hogy befektessünk. Én pedig sokszor nemcsak pénzt adtam, hanem az időmet vagy a kapcsolati hálómat is. Nekem a saját családom és a Toman Lifestyle a legfontosabbak, a helyes hangsúlyok pedig úgy vannak meg az életemben, ha rájuk fókuszálok. A műsor készítői is úgy búcsúztak tőlem, hogy aki egyszer cápa volt, az örökké cápa marad” – nyilatkozta az Indexnek

A vállalkozása és a családja mellett azonban Novák Katalinnak is helyet szorított, mégpedig elmondása szerint azért, mert a köztársasági elnök személyesen kérte őt fel az ingyenesen működő tanácsadói csapatába. A megkeresés „hivatalos levél formában érkezett. Novák Katalinnak mondtam igent” – tette hozzá. 

„Furcsának tűnhet a posztjával egy alatt kalap említeni a sisterhood (női testvériség) szót, de szerintem jelenleg ő az a hiteles és tudatos nő, aki segíthet a magyar nőknek, akik jelenleg vállalkozóként vagy munkavállalóként úgy érzik, hogy hátrányt szenvednek. Olyan területeken tudja kamatoztatni tapasztalatát immár köztársasági elnökként, amiket korábban családokért felelős tárca nélküli miniszterként vett a szárnyai alá. Kimondottan örülök annak, hogy ezt le tudjuk fordítani a női munkavállalók nyelvére és lehetőségeire” ‒ magyarázta Tomán Szabina, miért is találta vonzónak a felkérést. 

És hogy pontosan milyen témakörökben ad tanácsokat Nováknak? „Főként a női munkavállalók helyzetét javító kérdésekben fogalmazok meg javaslatokat. Van bőven tennivaló, azonban ez egy hosszú folyamat. Tapasztalataim szerint sok olyan lehetőség áll a nők rendelkezésére, amivel nem élnek, mert nem szereznek róluk tudomást.” Emellett sok olyan forró téma van nemzetközi szinten is, amivel érdemes szerinte foglalkozni: a szülési szabadságról visszatérő munkavállalók felzárkóztatásától a szabadságok kiadásának anyagi vonzatáig. 

(via)

Exit mobile version