nlc.hu
Sztárok
Három évre eltiltották Simona Halep teniszezőnőt

Három évre eltiltották a volt világelső tenisz sztárt

A kétszeres Grand Slam győztes román Simona Halep három év eltiltást kapott.

Két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották Simona Halep román teniszezőnőt. A döntést kedden közölte a tenisz doppingügyeit vizsgáló szervezet, az ITIA. A 31 éves Halep versenyzési engedélyét tavaly októberben függesztették fel, miután a US Openen levett

Három évre eltiltották a volt világelső tenisz sztárt

A és B mintájában is tiltólistás roxadustat volt

kimutatható. A roxadustat fokozza az eritropoetin endogén termelését, illetve serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ami miatt vérszegénység ellen használják. Halep határozottan tagadta a tiltott szer tudatos használatát. Szerinte bizonyítékai vannak rá, hogy engedélyezett, de szennyezett táplálék kiegészítőből került a szervezetébe roxadustat.

Az ITIA illetékesei részben elfogadták a játékos érvelését,

de megállapították, hogy a Halep által elismert mennyiség nem eredményezhetett volna olyan magas koncentrációt, mint amennyit a pozitív mintákban találtak. A másik doppingvétség a korábbi világranglista-vezető Simona Halep biológiai útlevelének szabálytalansága volt. Halep 2018-ban megnyerte a Roland Garrost, 2019-ben pedig Wimbledont is. 2017 októbere és 20219 januárja között összesen 64 hétig vezette a WTA-világranglistát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top