Nem ugrott fejest a plasztikai beavatkozásokba Emilio felesége, aki bár korábban kacérkodott mellnagyobbítással, végül letett róla. Mostanra azonban úgy döntött, minimális szépészeti beavatkozásra igenis szüksége van.
„Egy éve fordult meg először a fejemben, hogy a szemem sarkában megjelent rácokkal kezdeni kellene valamit. Ahogy a számon is szívesen változtattam volna, megtartva a természetes hatást. Eljött a pillanat, szakemberre bíztam a dolgot, aki el is végezte a beavatkozásokat” – mondta a Sláger TV Drága Családom című műsorában a családanya, aki nem szeretett volna nagy változtatást.
„A ráncokat a szemem sarkában botoxszal töltötték fel, a számba pedig került egy kis hialuron. A duzzanatok hamar elmúlnak, de már így is elégedett vagyok az eredményt látva. Nem lett természetellenes egyik beavatkozás sem. Sokkal jobban tetszik így, amit látok, amikor a tükörbe nézek vagy viszontlátom magamat a TV-ben” – vallotta be Jellinek Tina, akinek férje kezdetben igencsak aggódott.
„Ismerem és szeretem Tina külsejét úgy, ahogy van. Féltem tőle, hogy milyen lesz a beavatkozás után az eredmény. Utólag azt mondom, felesleges volt aggódnom. Gyönyörű a feleségem és látom rajta, hogy neki milyen sokat jelent az eredmény. Nekem az a legfontosabb, hogy jól érezze magát mindenhogy. Most még kiegyensúlyozottabb, hogy a ráncai eltűntek, a szája pedig még szebb lett” – áradozott feleségéről az énekes.