Ő a Séfek Séfe győztese, elárulta, mire költi a főnyereményt

nlc | 2023. Október 07.
Vomberg Frigyes versenyzőjeként Krausz Gábor döntősét, Fejes Rudolfot is legyőzte.

Zörgő János nyerte a Séfek Séfe idei évadát, aki többek között azért jelentkezett a TV2 főzőrealityjébe, hogy a példaképétől, Vomberg Frigyestől tanuljon – írja a Blikk.

(Fotó: TV2 Sajtószoba)

“12-13 éves lehettem, amikor azon a nyáron a szüleim nagyon sokat dolgoztak, nem volt idejük semmire, én pedig arra gondoltam, miért ne adhatnám vissza nekik azt a sok jót, amit tőlük kaptam. Úgy döntöttem, főzök nekik én, hogy ezzel is segítsek. Nyilván kikértem édesanyám tanácsait, ő mondta el, mit és hogyan kell, és annyira jól sikerült az első étel, hogy végül egész nyáron én főztem rájuk. Ők elmondták, mit szeretnének aznap enni, én pedig elkészítettem (…) Van egy álmom, amely a közeljövőben, az elkövetkező öt évben beteljesülne, ez pedig az, hogy szeretnék privát séfként dolgozni, amihez eszközöket, gépeket kell vennem” – mondta a győztes, aki nemsokára megnősül, így a nyereményből az esküvőre is költ.

Exit mobile version