nlc.hu
Sztárok
lyen volt Galla Miklós szereplése a The Voice-ban

„Bejössz és három perc alatt lenyúlod a két csajt!” – Ilyen volt Galla Miklós szereplése a The Voice-ban

A coachok nem tudták eldönteni, hogy a humorista komolyan gondolta-e jelentkezését.

A hatodik válogatóval folytatódott a The Voice szombat esti adása, amelyben Galla Miklós is színpadra lépett. A humorista korábban azzal indokolta az indulását, hogy szeret szerepelni, tud énekelni is, és minden olyan lehetőséget megragad, amikor meg tudja magát mutatni. „Szeretnék úgy és annyit koncertezni, mint a mai menő sztárok, ebben is segíthet a műsor” – mondta Galla.

„Előadóművész vagyok, humorista, színész, egy óbégató bájgúnár és persze énekes” – jellemezte magát a szombati műsorban Galla Miklós, aki szereti a tapsot, de a gejzírként feltörő nevetés a kedvence. Úgy érzi, újra és újra a közönség elé kell állnia, és megnevettetni őket.

Galla Miklós a The Voice színpadán

Galla Miklós a The Voice színpadán (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Galla Miklós a The Voice meghallgatásán Bakacsi Béla Nálam jobban nem szerethet senki című dalát adta elő, íme a produkció:

A coachok ugyan nem nyomtak gombot a humoristának, de amint meglátták, hogy ki énekelt a színpadon, kibújt belőlük a rajongó, és hatalmas nevetésben törtek ki. Azt nem tudták eldönteni, hogy a humorista komolyan gondolta-e jelentkezését, amire Miklós így reagált: az a cél, hogy a közönség nevessen, tehát legyen benne humor, de ugyanakkor zenei élménye is legyen annak, aki hallja.

Végül Miklósa Erika és Trokán Nóra is odament megölelni Galla Miklóst, amire Curtis így reagált: „Ez így nincs rendben, hogy bejössz és három perc alatt lenyúlod a két csajt!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top