Halálos baleset vetett véget Marcellina zenekari karrierjének

F.C. | 2023. Október 21.
A tragédia óriási fordulópontot jelentett az énekesnő zenei pályájában.
Marcellina

Marcellina volt a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásának a legutóbbi vendége. A Kócbabák együttes alapítója, a Marcellina PJT zenekar vezetője számos vidám anekdota mellett egy tragikus balesetet is felidézett az interjúban, ami a zenei karrierjében is óriási fordulópontot jelentett. Szívszorítóan vallott zenésztársa, Temesváry Pepó halálos autóbalesetéről, ami végül az akkoriban sikert-sikerre halmozó zenekar, a Marcellina PJT végéhez is vezetett – írja a Blikk.

Marcellina először  beszélt arról, hogyan haltak meg a zenekarának tagjai – Forrás: Palikék világa / YouTube – videó

Egy frontális ütközésben meghalt a Pepó, meghalt Zsoldos Imre, és a Sárosi Kati, meg a Marsalkó Zoli, a gitárosunk súlyos sérülésekkel túlélték. Akkor még nem volt ilyen, hogy telefonálunk. Mi megcsináltuk a koncertet nélkülük, mert nem tudtuk, hogy mi van” – emlékezett vissza a 70 éves énekesnő, akit végül katonai rádión értesítettek a tragédiáról.

Rögtön utána mentem a helyszínre, akkor már kiderült, hogy ők meghaltak a kórházban” – vallotta be Marcellina, aki szívszaggatóan beszélt arról is, hogy neki kellett értesíteni a történtekről a zenekar tagjainak a hozzátartozóit. “Aznap éjjel elmentem a Pepó feleségéhez (…) ezzel a rettenetes hírrel. Azóta sem beszélünk, ezt nekem nem szabadott volna csinálni” – fűzte hozzá.

Az énekesnő pár hónapja arról is őszintén vallott, hogy megbánta, hogy nem lett anya. Sosem született gyereke, pedig nagyon szeretett volna édesanya lenni. Ez természetes úton sajnos nem adatott meg neki. Bár az orvosai több módszert is ajánlottak neki, ám Marcellina nem akart művi beavatkozás útján teherbe esni. Ma azonban már másképp döntene: “Szerettem volna gyereket, egyértelmű. Nem maradt meg a baba. Én megtorpantam ott egy bizonyos ponton, és tulajdonképpen, ha jól belegondolok, talán ez az egyetlenegy, amit bánok az életemben”.

Exit mobile version