The Trilogy Tour néven közös turnéra indult Pitbull, Enrique Iglesias és Ricky Martin. Az első állomás Washingtonban volt október 14-én, amit két torontói koncert követett. Csakhogy a nézők kicsit sem voltak elragadtatva attól, amit hallottak, vagy inkább nem hallottak. A TikTokra folyamatosan kerülnek fel azok a videók, amelyek Iglesias dalai alatt készültek. “Ha azon gondolkodsz, hogy vegyél-e jegyet a turnéra, hát ez itt a figyelmeztetésed!”- írta az egyik csalódott rajongó.
Enrique olyan slágereit próbálta meg elénekelni, mint a Bailamos, a Hero vagy az Escape. A videók szerint azonban ez egyáltalán nem sikerült neki. “Komolyan azért vártam annyi évet erre a dalra, hogy végül magamban énekeljem el?”– írta egy nő, aki azt mutatta meg a közösségi oldalon, hogy a Hero című dalnál, Iglesias tulajdonképpen képtelen volt kiénekelni a hangokat.
Nem csak két videót néztünk meg, a TikTokon fellelhetők közül, de sok pozitív tartalmat nem találtunk Iglesiast illetően. “Enrique megjelent egy farmerben és egy baseball sapkában, és nem adott nekünk semmit!” – panaszolta egy rajongó. Egy másik arról írt, hogy 600 dollárt fizetett a jegyekért, de nem is hallotta a kedvencét énekelni. Viszont Pitbull és Ricky Martin már sokkal jobb kritikát kapott a közönségtől.
A Grammy-díjas Enrique Iglesias 2022-ben lépett fel a budapesti MVM Dome színpadán (akkor még Király Viktor nejével is fotózkodott), míg 2018-ban két telt házas koncertet is adott Papp László Budapest Sportarénában. Hogy mi történt azóta a hangjával, vagy az energiaszintjével, nem tudjuk.
Ezeket a videókat tudjuk be annak, hogy elfáradt. Mégsem annyira könnyű 13 dalt elénekelni és körbeugrálni a színpadon.