Esküvőtől a Párharcig: Gáspár Győző és Bea 30 éve szeretik egymást

nlc | 2023. November 08.
Gáspár Bea és Gáspár Győző állandó szereplői úgy a magyar celebvilágnak, mint egymás életének. Tudtad, hogy már 30 éve házasok?

Gáspár Bea és Gáspár Győző már 30 éve házasok, közösen pedig 18 éve (a Győzike show 2005-ös indulása óta) meghatározó szereplői a magyar celebvilágnak. „Az a titok, hogy nincs titok. Rengeteget tolerálok, ő is tolerál, de kevesebbet, én viszont rengeteget, talán ez”mesélte az nlc-nek Bea, mikor arról kérdeztük, mi a hosszú házasságuk titka. Most a Párharcban teszik próbára a kapcsolatukat, amit Bea elmondása szerint azért Győzike is gyakran megtesz. 

„Hazudnék, ha azt mondanám, ugyanúgy szeretem, és a mai napig virágcsokrokat kapok. Hát nem. Nem kapok virágcsokrokat, megerősítést sem, viszont annál több olyat, hogy most szarul nézek ki, látszik rajtam a kor. Megerősít abban, hogy már megöregedtem. Ezzel nincs gond, addig, meddig én is viccesen fogom fel, nem kell ezt túllihegni” – mondta, és hozzátette, hogy az egymás iránti szeretetük „erős kapocs” köztük. Épp ezért tartanak ki egymás mellett olyan régóta. Hogy ez idő alatt mi történt velük, az alábbi galériában megnézheted.

Gáspár Bea és Gáspár Győző1993 nlc

Így festett Gáspár Bea és Gáspár Győző az esküvőjükön. (Fotó: x Archívum Meglepetés/Fotocentral)

Gáspár Bea és Gáspár Győző2004 nlc

A páros a Győzike show-val írta be magát kitörölhetetlenül a magyar popkultúrába. (Fotó: Fábián Olga/Fotocentral)

Gáspár Bea és Gáspár Győző2009 nlc

Bea és Győzike a 2009-es Story Ötcsillag Gálán. (Fotó: Gálos Mihály Samu/Fotocentral)

Gáspár Bea és Gáspár Győző2010 nlc

A Széf című műsor 2010-es adásában is szerepelt a Gáspár-házaspár. (Fotó: Sajtóklub RTL Klub)

Gáspár Bea és Gáspár Győző2013 nlc

Nem a Párharc lesz az első páros megmérettetés számukra. Bea és Győzike pont 10 évvel ezelőtt a Mr és Mrs című műsorban tette próbára a kapcsolatuk erejét. (Fotó: press.tv2.hu TV2)

Gáspár Bea és Gáspár Győző2017 nlc

Imádjuk, hogy Bea sem most, sem 2017-ben nem tudta elrejteni, mit is gondol valójában Győzike okfejtéseiről. (Fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral)

Gáspár Bea és Gáspár Győző 2020 nlc

2020-ban jelent meg Gáspár Bea Bea konyhája 2. című könyv, melyen Győző odaadóan támogatta a feleségét. (Fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

gáspár család 2022 nlc

Tavaly a Gáspár-család csak úgy tündökölt a TV2 25 éves születésnapi partiján! (Fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

Gáspár Bea és Gáspár Győző 2023 nlc

És íme a Gáspár-házaspár a Párharc sajtótájékoztatóján. (Fotó: TV2 / press.tv2.hu)

Exit mobile version