Ilyen kapcsolatban van Jakupcsek Gabriella a volt férje új párjával

S.D.V. | 2023. November 09.
A beszélgetés során a válása is szóba került.

Jakupcsek Gabriella volt Geszti Péter Adom a napom című műsorának keddi vendége. Az esti beszélgetés során több témát is érintettek, például a tévés válását Máté Gáborral. Az egykori házaspárnak két közös gyermeke született. 

„Egyrészről nagyon hálás vagyok azért, hogy én úgy tudtam elválni, hogy a gyerekeim nem sérültek. Szerintem ezt mi jól csináltuk. Ebben nagyon sok ego volt, és fájdalom mint minden ilyen válásban” – nyilatkozta Gabriella, aki szerint hiába döntöttek Máté Gáborral a szétválás mellett, a kölcsönös tisztelet továbbra is megmaradt, és mindkettőjüknek céljuk volt, hogy a gyermekeik ne sérüljenek ebben. A színművésszel és annak új párjával, Pelsőczy Rékával rendszeresen találkoznak. A tévés ezzel kapcsolatban sem kertelt: őszintén elmondta, miért kedveli Pelsőczy Rékát.

Jakupcsek Gabriella (Fotó: Rozmanitz Gábor)

„Minden kellemetlenség nélkül, nem akarta a helyemet átvenni, nem akart a gyerekek édesanyja lenni… Soha nem nehezítette meg, hogy a Gábor gyerekekkel legyen” – fejtette ki a műsorvezető, majd hozzátette, hogy nem érti azokat a nőket, akik nem így állnak ehhez a dologhoz. Kiderült az is, hogy az édesanya rendszeresen kér szakmai tanácsokat Rékától, például egy új könyvével kapcsolatban, de a színésznő is bizalommal fordul Gabriellához bizonyos kérdésekben. 

Az Adom a napomban a tévés mozaikcsaládjának mindennapjaiba is kaphattunk betekintést. A lenti videóban például azt láthatjuk, hogy hogyan tölt el egy kellemes ebédet Jakupcsek Gabriella, Molnár Piroska, Gabriella volt férjének jelenlegi párja, és a műsorvezető egyik gyermeke. 

De kinek a napját kísérhetjük végig ma? 

Ha tudni akarod, hogyan tölti egy napját Vastag Csaba, kövesd élőben a www.nlc.hu/adomanapom oldalon, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót a mai nap eseményeiről, na meg persze sok másról is.

Exit mobile version