Vastag Csaba élete gyökeresen megváltozott, méghozzá a felesége miatt

S.D.V. | 2023. November 09.
Az Adom a napom mai sztárja évekig féktelen életet élt, majd jött egy nő, aki mindent megváltoztatott.

Bár Vastag Csaba elképesztően sikeres karriert futott be, a magánélete annál kaotikusabb volt. Amikor beleszeretett a 15 évvel fiatalabb kedvesébe, ma már feleségébe, Evelinbe, még korántsem volt felkészülve egy „önálló” életre.

„Mindenre megvolt a segítségem. Nem én takarítottam ki a lakásomat, nem én fizettem be a számlákat, nem én jártam bevásárolni. Fogalmam sem volt arról, hogyan működnek ezek a dolgok. Hétköznapi értelemben nem volt rendszer az életemben, egy káosz közepén éltem. Nem voltam tisztában az árakkal, például nem néztem meg, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér” – mesélte korábban a Meglepetés magazinnak Csaba.

Evelinnel egy baráti társaságban ismerkedtek meg.

„A bemutatkozásnál éreztük, hogy közünk lesz egymáshoz, ezért randevúra hívtam Evelint, csakhogy kiment a fejemből, hogy a megbeszélt időpontra érte menjek…”

„Kisminkelve, szép ruhában vártam rá otthon” – vette át a szót Evelin, majd így folytatta.

„Nagyon rosszulesett, hogy elfeledkezett rólam, talán el is sírtam magam, de másnap bocsánatot kért. A második randinkon sokat nevettünk, majd idővel összeköltöztünk.”

Vastag Csaba

A fiatal feleség érett gondolkodása pozitív hatással van az énekesre.

„Nagyon józanul gondolkodik, két lábbal a földön jár. Ő húzott vissza a hétköznapi életbe. Azonnal a kezébe vette a dolgokat, és nem hagyta, hogy kihátráljak belőlük. Például elvitt magával a vízművekhez, a gáz- és villanyszolgáltatóhoz, ahol a közüzemi számlák tüzetesebb átnézése után kiderült, hogy anyagilag sokkal jobban járunk, ha racionalizáljuk a kiadásokat” – tette hozzá a magazinnak Csaba.

Csaba akkor és most!

Vastag CSaba

2010-ben az X-faktorban. (fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, Image: 204174844, Fotó: Sajtóklub RTL Klub /)

Vastag Csaba és Vastag Tamás

Testvérével 2011-ben. (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Vastag CSaba és felesége

Feleségével 2023-ban. (Fotó: Birton Szabolcs)

Evelin és Csaba

Domján Evelin és Vastag Csaba (Fókusz)

Vastag Csaba (2)

Vastag Csaba

Ha tudni akarod, hogyan tölti egy napját Vastag Csaba, kövesd élőben a www.nlc.hu/adomanapom oldalon, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót a mai nap eseményeiről, na meg persze sok másról is.

 

Exit mobile version