Igazi megszállott Geszti Péter, aki ha épp dolgozik valamin, szinte minden energiáját a munkába fekteti. Olyannyira, hogy akár éjszakába nyúlóan dolgozik.
“Általában este tíz körül már elcsendesedik a ház otthon, a gyerekeim alszanak. Ilyenkor gyakran használom ki ezt a nyugalmat, sokszor írok ilyenkor szöveget. Előfordul, hogy hajnali kettőig dolgozom valamin. Nem tartom magam éjszakai bagolynak, napközben is ugyanúgy dolgozom, ha épp csend és nyugalom vesz körül” – árulta el Geszti Péter, aki számtalan projekten dolgozik egyszerre.
“A belső ambícióm szokta meghatározni, hogy épp min dolgozom. Hiszek abban, hogy amivel foglalkozik az ember, az valamilyenné teszi. Mielőtt belekezdek valamibe ezt szoktam megvizsgálni, hogy ki leszek a következő munkám által. Ad-e annyit, szórakoztat-e annyira, hogy belevágjak. Persze az emberrel jönnek szembe dolgok, lehetőségek, ilyenkor el kell dönteni, hogy elvállalom én vagy esetleg majd más megcsinálja” – tette hozzá az 59 éves kreatív szakember, akinek a zene továbbra is központi helyet foglal el az életében.
“Általában van 3-4 ötletem, amelyből egy projektet kezdek el igazán kifaragni. A zene viszont mindig központi része az életemnek. Az idei évet is szétkoncerteztem. A zene tesz a legszabadabbá, így ez állandóan jelen van valamilyen formában” – mondta a Sláger FM-en Geszti Péter.
Amúgy ha nem dalokat szerez és ad elő, akkor szinkronizál vagy mentorkodik, producerkedik, podcastet vezet. Legújabb projektjével, az Adom a napommal a műsorvezetői székbe ült, és egyúttal 10 év után először visszatért a képernyőre. “Az X-Faktor volt az utolsó nagy volumenű műsor, amiben részt vettem, azóta sokfajta felkérést kaptam már, leginkább azzal, hogy menjek el műsorokba, kvázi celebnek. Nagyon ritkán, egy-egy alkalommal elmentem, például Sebestyén Balázsnak a Gyertek át című játékos műsorába. Azonkívül, hogy szénné röhögtem magam az abszurditáson, amikor Fekete Pákó motyogott mellettem, ennyi elég is volt ebből” – indokolta korábban az nlc-nek, miért nem láthattuk az utóbbi egy évtizedben a tévében.