Lóháton érkezett a ringbe Pintér Tibor és egyből kiütötte Dobrády Ákost

F.C. | 2023. November 12.
Csak másfél menetig tartott a meccs.

A Sztárbox harmadik negyeddöntőjében elsőként Pintér Tibor és Dobrády Ákos mérkőzött meg. A 49 éves színész mindenkit meglepett azzal, hogy lóháton érkezett a ringhez. 

Pintér Tibor belovagolt a szorítóba – Fotó: Trenka Attila

A TNT zenésze a mérkőzés elején még jól védekezett, miközben Pintér Tibornak is fogyott a levegője, de nem annyira, hogy ne tudjon bevinni két olyan erős ütést, hogy rá kelljen számolni Dobrádyra.

Fotó: Trenka Attila

A második menetben újabb számolás következett, mely során az énekes nem tudta megmondani, akarja-e folytatni a mérkőzést, így a bíró a zenész egészsége érdekében – véget vetett a találkozónak, és Pintér Tibor jutott az elődöntőbe.

Nagyon kemény meccs volt, Ákos egyébként rohadt nagyokat ütött az elején is, muszáj volt elővennem az összes rejtett tartalékot. K…rva kemény ez az egész. Nagyon fontos: mi színészek, énekesek, ha úgy tetszik művészek vagyunk, nem bokszolók, de valamit megtanultam, mint lovas színész: lejöttek rólam a kardok, a pajzsok, a koreográfiák, és itt most csak én voltam. Ezért már megérte” – nyilatkozta a győzelem után Pintér Tibor.

Fotó: Trenka Attila

Edzője bízott az őserejében és a jobb kezében, viszont azt is lehetett látni, hogy gyorsan fárad a ringben.

Fotó: Trenka Attila

A mérkőzés után Dobrády Ákos elismerően beszélt Tenya erejéről és fizikumáról, de szerinte annyira nem volt vészes a helyzet, inkább csak belealudt a számolásba, mert azon gondolkodott, hogy mit csináljon a következő menetben. “Tudtuk, hogy egy komoly ellenféllel lépek ma ringbe. Kellenek az éles meccsrutinok, hogy az ember megtanulja ezt kezelni. (…) Jól vagyok, kicsit belealudtam a számolásba, mert azon járt az eszem, hogyan kellene a következő ilyen hatalmas, bivalyerős ütéseket elkerülni. Kicsit elgondolkodtam. (…) Kaptam nagyokat, de nem kapcsolták le a villanyt. Belekényelmesedtem a számolásba. Ez is a meccsrutin hiánya. Ha lehet, jövőre visszajövök” – jelentette ki.

Exit mobile version