A Sztárbox hétvégi adásának harmadik, és egyben utolsó összecsapását Szegedi Fecsó és Curtis vívták. Pintér Tibor lovas bevonulása és Nyári Dia győzelme után mindenki az újpesti rapper debütálását várta, aki elmondása szerint nem igazán tette oda magát, már ami a felkészülést illeti. A The Voice-ban való coachkodás mellett sok fellépése volt, amik nem engedték, hogy annyit eddzen, mint szeretne. Az előadó párja, Barnai Judit azt tanácsolta, hogy az első menetben próbálja kiütni Fecsót (aki hamarosan újra apuka lesz – szerk.) az állóképességének hiánya miatt. Ez nem jött össze.
Curtis a mérkőzés után megköszönte azoknak, akik hittek benne.
„Elnézést, ha csalódást okoztam. Nem tudtam úgy felkészülni erre a meccsre, ahogy illett volna, és meg kellett volna tisztelnem a ringet. De hálás vagyok a csatornának is, jövő héten The Voice-döntő, nézzétek szombaton! Egy menet volt bennem, ez volt ilyen kamikaze akció. A Fecsón látszik, hogy egy héten hat napot edzett. Én összesen edzettem hatot” – mondta a ringben.
Íme pár felvétel a mérkőzésről
Curtis bevonulása. (Fotó: Trenka Attila)
Szegedi Fecsó bevonulása. (Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
Volt itt pár kemény ütés. (Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
Curtis hamar elfáradt, nem volt megfelelő a kondija. (Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
A rapper elcsúszott a ringben, ráadásul egy hatalmas ütést is kapott Fecsótól. (Fotó: Trenka Attila)
Már a padlón. (Fotó: Trenka Attila)
A vezetőbíró elszámolt tízig, ám Curtis nem tudott felállni. (Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
(Fotó: Trenka Attila)
A mérkőzés végén Szegedi Fecsó került ki győztesen. (Fotó: Trenka Attila)