A Sztárban sztár leszek! múlt heti adásában Majka durván megsértette Tóth Gabit, aki könnyekre fakadt a kamerák előtt. A válófélben lévő Gabi abban az adásban készült először előadni legújabb dalát, az Átkozott nyárt, ráadásul új kedvesével, Papp Máté Bencével.
Történt ugyanis, hogy Szologjan Edgar produkciója után Tóth Gabi megemlítette az egyik próbanapon lezajlott közös táncukat. Mire a rapper Edgarnak címezve azt mondta, vigyázzon, ha az énekesnővel táncol, mert akkor rezeg a léc. Ennyi nem volt elég, még hozzá kellett fűzni: „Jövőre jöhetsz vissza extra produkciónak!” Ezt követően Gabi már nem tudott megszólalni és igyekezett visszatartani a könnyeit, nem sok sikerrel. Később elárulta, Majka ezúttal túl messzire ment.
Tegnap este Till Attila nem bírta ki, rákérdezett, sikerült-e azóta rendezni viszonyukat. „Hogyne – válaszolta az énekesnő. – Beszéltünk, felhívott telefonon, dumiztunk. Megbeszéltük, ki hova megy vásárolni. Én a Lehel csarnokba szeretek járni, ő nem tudom, hova…”
Később azért az énekesnő jól rápirított Majkára, Széchenyi Lili és Marics Peti produkciója után, amikor elmondta, szerencsések a tévénézők, hogy Peti két adásban is szerepel a TV2-n, majd a rapper visszakérdezett, kik a szerencsések? „Te vagy a szerencsés, hogy itt ülhetünk még mindig együtt és nem öltelek meg.”
Majka ennek ellenére ezúttal sem fogta vissza magát, bár beszólása után Gabi megölelte a rappert, az ismét odaszúrt neki. Nagy Alexa Tóth Verával énekelt a színpadon, melyet a rapper így véleményezett: „Minden hétre jut egy Tóth extra produkció.”