Fésűs Nelly: „Sokan nem hittek bennünk, de az idő minket igazol”

T. D. | 2023. November 20.
Le sem tagadhatnák, mennyire boldogok együtt.

Fésűs Nelly és Vajtó Lajos négy évvel ezelőtt titokban összekötötték az életüket, és azóta is boldog házasságban élnek. Egy évvel ezelőtt pedig boldogan mutatták meg, sikerült megvenniük álomotthonukat. 

Fotó: Schumy Csaba

Lajosról korábban is tudni lehetett, valójában sosem volt házasságpárti, de győzött a szerelem. „Mindenki tudja, hogy mi évődünk Nellyvel állandóan. Én mindig ellene voltam a házasságnak, csak egyszer neki örömet akartam szerezni. Mindig azt szoktam mondani, amikor bemutatom, hogy a mostani feleségem” – nyilatkozta év elején Vajtó, aki természetesen nem bánja, hogy feleségének szólíthatja a színésznőt. 

Nelly most megható sorokat írt Instagram-oldalára, ugyanis éppen évfordulót ünnepelnek. „13 évvel ezelőtt ez volt az a fotó, amin nyilvánosan felvállaltuk a kapcsolatunkat. Azóta rengeteg minden történt. Született egy kislányunk, összeházasodtunk… Sokan nem hittek bennünk, de mi tudtuk, éreztük. Az idő minket igazolt” – olvasható a 13 éves kép mellett, a bejegyzéshez pedig rengeteg gratuláló komment érkezett. 

A színésznő korábban Osváth Zsolt műsorában mesélt arról, miért fontos neki, hogy fel tudjon nézni férjére. 

„Nem arról szól ez az egész, hogy ő eltart engem. Soha nem is erről szólt. Nem szeretnék álszent lenni, természetesen az egy iszonyatosan nagy biztonságot ad, hogy ő ott van mögöttem, hogyha velem bármi baj történik, mint ahogyan a pandémia alatt történt is. Egy bizonyos kor után, és miután én felépítettem egy bizonyos egzisztenciát, nem tudnék felnézni egy olyan férfira, akinek nálam kevesebb van.”

Exit mobile version