Hét hölgy, mindenki mögött más és más életút, egy valami viszont közös bennük: mindannyian szemtelenül gazdagok. A drága ruhákon és luxuslakásokon túl azonban ők is hús-vér emberek, ugyanúgy küzdenek az élet nehézségeivel, hiszen van, amit pénzzel nem lehet megvenni.
Íme a szereplők:
Apró Anna neve sokaknak ismerős lehet a Cápák között című üzleti showműsorból. Az üzleti életben sikeres befektető a magánéletben is igyekszik helytállni, stabil párkapcsolatra és családra vágyik, ezen a téren azonban eddig elkerülte őt a szerencse. Anna fiatal, gyönyörű, okos, intelligens és nagyon sikeres – ezzel a kombinációval pedig nehéz párt találnia. Amíg az üzleti életben pénzzel és akarattal bármit el lehet érni, a szerelemben ez nem így működik. (Fotó: RTL)
Czeglédi Laura szinte minden vágya teljesült már. Az elegáns, stílusos és kifinomult nőt fiatalon felfedezte magának a divatvilág és 19 évesen már Náray Tamásnak dolgozott. Laura férje építési vállalkozó, ketten együtt mesés vagyonnal rendelkeznek: szépségszalonokkal, luxusingatlanokkal és hatalmas toszkán birtokkal. A sikeres modellből lett üzletasszony minden idejét lefoglalja a lakberendezés és saját ruhamárkája. Életét egy kisbaba tehetné kerekké, azonban mindeddig sikertelennek bizonyultak a próbálkozások. (Fotó: RTL)
Kalmár Paulinának eddig az élet gondtalan része jutott. Tehetős családban nőtt fel, tizenhárom évesen már Hong Kongba szólította a modellszerződése, emellett élt Monacóban, ahol luxusmanagementből diplomázott, Andorrába pedig hazajár focista öccséhez. Paulina azonban egyelőre még nem találta meg a happy endet. Hogyan lehet feldolgozni azt, ha az utolsó pillanatban kerül lemondásra az esküvőd? (Fotó: RTL)
Paulina édesanyja, Pálfiné Paulina háromgyermekes családanyaként igyekszik menedzselni a hétköznapokat, amit külön nehezít az, hogy egyszerre több országban is zajlik a családi élet. A család mezőgazdasági birodalma ma már hatalmas gazdaságból, az ország egyik legnagyobb sertéstelepéből és kétszáz tagú ménesből áll. Emellett Paulinának lányával közös vállalkozása is van: Európa első relaxációs vakarással foglalkozó szalonját irányítják. A céljuk franchise láncot építeni és a vakarást egyetemeken oktatott tudományos módszerré emelni. (Fotó: RTL)
Micheller Mónika bejárta az összes kontinenst, hatalmas baráti köre van, élete tele van mesés partikkal. A tökéletes férjjelölt is évekkel ezelőtt megérkezett görög élettársa, Dino személyében, aki az egyik leggazdagabb görög családban nőtt fel és számos budapesti szórakozóhely tulajdonosa. Móni szeretné, ha Dino segítene neki megnyitni álmai szórakozóhelyét, és a házassággal is folyamatosan cukkolja, de valójában élvezi az életét úgy, ahogy van. (Fotó: RTL)
Solomon Zsuzsanna hiába van papíron férjnél, két gyermekét mégis kénytelen egyedül nevelni, míg Kanadában élő férje csak nagy ritkán látogat haza. Míg Zsuzsi keresi az igazit, férjének évek óta barátnője van. Megbeszélték, csak akkor válnak el, ha a másik szeretne újraházasodni. Zsuzsanna jelenleg tanácsadóként dolgozik, közben kitartóan keresi a szerelmet egy olyan férfi személyében, aki valódi partnere lehet. (Fotó: RTL)
Szécsényi Violetta nehéz körülmények között, szegénységben nőtt fel. Bármilyen segítség vagy támogatás nélkül lett sikeres üzletasszony, önerőből építette fel vállalkozásait. Jól menő birodalmat hozott létre, azonban a gazdagok világában napi szinten kell helytállnia minden téren. Ötször kérte meg a kezét öt különböző férfi, de Violetta mindig nemet mondott. Úgy érzi, hosszas keresgélés és zsákutca után jelenlegi párjában talán végre megtalálta az igazit. (Fotó: RTL)
A Város Királynőinek életébe december 4-től minden hétköznap a nézők is betekintést nyerhetnek 19.45-kor az RTL-en.
Mi lesz 2024-ben:
- Érkezik egy új sorozat, ami egy több évtizedes barátság történetéről szól. …a szomszéd tehene című sorozat szereplőinek kalandjaira az az abszurd humor jellemző, amely abszurd helyzeteket időnként az élet is produkál.
- Az RTL+-ra érkezik az Ujj Mészáros Károly rendezésében készült Aranyszív – amelynek alapját a Paprika Studios és az RTL Magyarország közös forgatókönyvíró-versenyének egyik pályázata adta – a generációk sorsára, a jelen és a múlt összefonódására helyezi a hangsúlyt, némi romantikával, akcióval és ármánnyal megfűszerezve.
- 2024-ben pedig érkezik az RTL-re és az RTL+-ra A Renitens című francia-belga bűnügyi vígjátéksorozat magyar verziója is, ahol a főszerepben egy különlegesen magas intelligenciával bíró, háromgyerekes, egyedülálló anya áll.