„Nem vagyok én apáca” – így nézett ki tiniként a ma 76 éves Zalatnay Sarolta

S.D.V. | 2023. December 14.
Az első generációs pop-rock énekesnők egyike, aki közel hat évtizede van a pályán.

„Mindig mondták, hogy nem gondoltál arra, hogy utolsó koncert meg ilyenek? Az nagyon jól hangzik, olyan szempontból, hogyha azt akarod, hogy sok ember legyen vagy még több legyen egy koncerten, de én azt nem szeretem, hogy az utolsó, akkor még egy utolsó… Én ameddig tudok, és erőm van – és remélem, hogy van – akkor énekelni szeretnék, mert még igenis nem kevés tervem van” – nyilatkozta Zalatnay Sarolta a születésnapja kapcsán vele készült riportban

A ma 76 éves előadóművész még Zacher családnévvel született, majd a família többi tagjával együtt változtatta meg a háború után. Erről így emlékezett egy tévéműsorban. „A szüleimet kötelezték, hogy más nevet vegyenek fel. Nem tudom, miért éppen a Zalatnayt választották. És azt sem tudom, hogy rokonaink-e a Sacher-torta atyjai” – mondta Cini, aki már igen fiatalon klasszikus zenét és hangképzést tanult, szülei pedig operaénekesnek szánták. Ám egy rosszul sikerült mandulaműtét és a rockzene berobbanása mindent megváltoztatott.

Zalatnay Sarolta (Fotó: Olajos Piroska)

1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján, még csak 18 évesen ismerte meg az ország. Akkor második helyezést ért el a Hol jár az eszem? című dallal. A magyar előadóművészek közül ő hordott először miniszoknyát, jellegzetes, frufrus frizurát, és combközépig érő csizmát. A Wikipédia szerint 18 nagylemeze és körülbelül ötven kislemeze jelent meg. Háromszor mondta ki az igent: első férje Révész Sándor, a Generál és a Piramis együttesek énekese, a második Benedek László, a harmadik a nála 23 évvel fiatalabb Márton Csaba volt. Második férjének gyermekét, Benedek Nikolettet a sajátjaként nevelte fel.

Nézzünk pár fotót az énekesnő múltjából

Zalatnay Sarolta (19)

Cini egyik első táncdalfesztiválos fellépésén készült ez a kép. A frizurája már akkor is nagyon divatos volt. (Fotó: smagpictures)

Zalatnay Sarolta (12)

Tudtátok, hogy Zalatnay viselt először minit a színpadon? Jól tette, remekül áll neki. (Fotó: Archívum Story-Best)

Zalatnay Sarolta (17)

(Fotó: Archívum Meglepetés)

Zalatnay Sarolta (1)

Story Ötcsillag Díjátadó Gála (1999), a budapesti Margitszigeten Koós Jánossal. (Fotó: Archívum Story-Best)

Zalatnay Sarolta (20)

A Dáridó című műsor előkészületei. A fotón Csepregi Éva, Payer András (Öcsi), Késmárky Marika és Zalatnay Sarolta. (Fotó: Archívum Story-Best)

Zalatnay Sarolta (18)

Sarolta és fogadott lánya, Niki. (Fotó: Archívum Meglepetés)

Zalatnay Sarolta (16)

(Fotó: Archívum Story-Best)

Zalatnay Sarolta (15)

2000-ben. (Fotó: Archívum Story-Best)

Zalatnay Sarolta (14)

Zalatnay Sarolta (Cini), és Liptai Claudia. (Fotó: Fábián Olga)

Zalatnay Sarolta (13)

Zalatnay Sarolta (Cini), Árpa Attila, és Bíró Ica 2002-ben. (Fotó: Karizs Tamás)

Zalatnay Sarolta (11)

Az énekesnőt 2004-ben csalás bűntette miatt jogerősen 3 évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a budapesti Fővárosi Bíróság, és nem kapott kegyelmet a köztársasági elnöktől. (Fotó: Rákosi Péter)

Zalatnay Sarolta (10)

2006. október 26-án nagy nap volt Cini életében. A barátok hófehér limuzinnal reggel 6-kor várták, ám a művésznő csak 8 órakor hagyta el a börtönt. A börtön kapui előtt az énekesnő régi barátja, Delhusa Johnny, Ildikó, Som Lajos, Szilvi és több testőr várta, ám lányával a tárnoki házban találkozott először. (Fotó: Rákosi Péter)

Zalatnay Sarolta (9)

Zalatnay Sarolta szabadulása utáni első karácsonyára készült, ezt örökítették meg. (Fotó: Nagy Zoltán)

Zalatnay Sarolta (8)

A jó barátok. (Fotó: Szabolcs László)

Zalatnay Sarolta (7)

Zalatnay Sarolta és lánya, Niki. (Fotó: Tóth Beáta)

Zalatnay Sarolta (6)

2010-ben Szenes Iván emlékest, ahol híres művészek énekelték el a dalszövegíró dalait. A képen Harangozó Teri, Mary Zsuzsi, Kovács Erzsi, és Zalatnay Sarolta. (Fotó: Olajos Piroska)

Zalatnay Sarolta (5)

A Nagy Duett című showműsor (TV2) első élő adása. Zalatnay Sarolta és Gianni 2011-ben. (Fotó: Tóth Beáta)

Zalatnay Sarolta (3)

Zalatnay 70 - jubileumi nagykoncert az Erkel Színházban. (Fotó: Nagy Zoltán)

 

Zalatnay Sarolta egyébként a Tényeknek adott interjúban azt is elárulta, hogy a 2024-es év elején kezdik el forgatni az életéről szóló filmet, melynek főszerepére továbbra is Tóth Andit szeretné majd felkérni.

Exit mobile version