nlc.hu
Sztárok
Elhunyt Kovács András Ferenc

Elhunyt Kovács András Ferenc, Kossuth-díjas költő

64 éves korában meghalt Kovács András Ferenc erdélyi magyar költő, műfordító esszéíró, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Kovács András Ferenc Kossuth- és Artisjus irodalmi nagydíjas költő halálhírét a Látó marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirathoz közelálló források erősítették meg – adta hírül a Transtelex.

A költő 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben. A szatmári gyerekkor és az ott megismert színházi világ nagy hatással volt rá:

Édesanyám, Elekes Emma, közismert színésznő volt, egyfolytában játszott. Édesapám, Kovács Ferenc, irodalmi titkár és dramaturg lett, de voltaképpen bölcs színházcsináló. Később, csak Harag elmenetele után kezdett el rendezni is. Nagyon klassz, sokszínű gyerekkorom volt. Vetődött az ember ide, vetődött oda, de érdekes, sokféle volt az összkép.

Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron folytatta, ahol magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

Kovács András Ferenc

Kovács András Ferenc tavaly októberben (fotó: MTI/Czimbal Gyula)

A Tengerész Henrik intelmei című első kötete 1983-ban jelent meg. Indulásától kezdve a mai magyar irodalom egyik legegyedibb hangú, legígéretesebb alakjaként tartották számon. Poétikai világát a kulturális memória, az emlékezet újraírásának költészeti kísérleteként szokás meghatározni.

A rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója volt, majd a Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztőjeként dolgozott, majd 2007-től a nyugdíjba vonulásáig, vagyis tizenkét éven át a lap főszerkesztője volt. Kovács András Ferenc a kortárs magyar költészet vezéralakja volt, a legnagyobbak között tartották számon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top