Szabyest új daláról: „Két G.w.M között jól szól”

T. D. | 2024. Január 02.
Ő csak jót nevet a kritikákon.

Szabyest a Farm VIP negyedik évadában tett szert még nagyobb népszerűségre. Az előadó bár mindig mosolygós és lételeme a viccelődés, ennek ellenére több játékostársával is összerúgta a port, melyekből néha komoly botrányok alakultak ki

Fotó: TV2

 

A megosztó énekes most egy szintén megosztó dallal zárta az évet, az Ellőjem, Papaszita? című számmal. A szerzeményének pont azt volt a lényege, hogy az egész évet is egy polgárpukkasztó paródiával zárja le. Természetesen vannak, akiknek ez nagyon nem tetszett, aminek a videóklip alatti kommentszekcióban hangot is adtak, de akadtak olyanok is, akik értették a mű lényegét. A zenész a Ripostnak elmondta, a negatív véleményeket dicséretnek tartja, mert az új művésznevével egy teljesen más zenét, a trash műfajt próbálja kiszolgálni.

Sz.rból is lehet várat építeni. Ezt próbálja sugallni a kitalált karakter

–fogalmazott Szabi, majd hozzátette, 2024-et Stabilestként is szeretné megtölteni slágerekkel, ráadásul még Varga Irénnel is szívesen dolgozna együtt egy közös nótán. – Addig folytatom a paródiadalokat, míg Varga Irén nem csinál velem egy közös zenét. Anno már egyeztettünk ilyenekről, de valahol megszakadt a dolog. Remélem, jövőre összejön. Addig is mindenki hallgassa szeretettel az Ellőjem, Papaszita? gyöngyszemet… Két G.w.M között jól szól.”

Exit mobile version