Pogány Judit a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedhetett meg Koltai Róberttel

F.C. | 2024. Január 14.
Volt házasságáról vallott Kadarkai Endrének.

Pogány Judit 35 évig volt Koltai Róbert felesége, ám kapcsolatuk végül zátonyra futott. A válás óta már közel 20 év telt el, ám a színésznő a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedett meg egykori férjével – írja a Blikk Kadarkai Endre Szavakon túl című YouTube-műsora alapján.

Pogány Judit és Koltai Róbert házassága 35 éven át tartott – Forrás: Szavakon túl / YouTube – videó

Gyakorlatilag nekem volt egy rögeszmém, amit a szüleim miatt éreztem, hogy annak úgy kell lennie az életben. Az, hogy betegen, öregen, csúnyán, meghízva, de az ember valami miatt szereti a másikat, és ezer vihar és veszekedés után is kitart mellette, és csodálatos lehet az együtt megöregedést megélni, ezt a Robi elvette tőlem” – vallotta be az interjúban Pogány Judit.

A 79 éves színésznő – aki tavaly decemberben lett a Nemzet Színésze – a kapcsolatuk kezdetéről is beszélt. Mint mondja, végig kellett néznie, hogy Koltai táncoslányoknak udvarol, mivel sokáig nem mutatta ki neki a szimpátiáját, félve a visszautasítástól, mivel tisztában volt azzal, hogy más lányok csinosabbak nála.

Koltai Róbert egyébként már évek óta boldog párkapcsolatban él Gaál Ildikó rendezővel. A színész 4 évvel ezelőtt beszélt arról, hogy szerinte jókor, jó helyen, jó időben találkozott Ildivel, mert éppen akkor ért véget egy kapcsolata. „Rengeteg küzdelem, harc van, de azt hiszem, ez a boldogság. Végre úgy élhetek, ahogy egész életemben szerettem volna” – jelentette ki akkor Koltai.

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version