Kritika a TV2 Kincsvadászok című műsoráról

Lassan már megszokhattuk, hogy az egyedi műsorok ideje lejárt a televíziózásban. Ha valaki előáll egy kreatív és eredeti ötlettel, ráadásul sikert arat vele, garantálható, hogy előbb vagy utóbb (inkább előbb) valaki majd lemásolja, pont annyit változtatva az alaprecepten, hogy ne legyen perelhető. Így lett annyi főzőshow-nk, zenés tehetségkutatónk, sőt a Sztárbox sikere révén a sajtó szerint már a TV2 is arra készül, hogy a saját istállójához tartozó celebeket ereszti majd egymásnak a ringben. A csatornák úgy próbálják meg a konkurens sikerműsorok vitorlájából kifogni a szelet, hogy valami hozzájuk hasonlót gyártanak, és az sajnos ritkán jut eszükbe, hogy inkább egy eredeti koncepcióval vegyék fel a harcot.

Műkincses cápák között?

Miután a Cápák között az RTL-en erős branddé nőtte ki magát, aminek már olyan elágazásai is lettek, mint a Balogh Leventével készült Az Álommeló, a TV2 sem akart kimaradni a jóból. A Kincsvadászok le sem tagadhatná a Cápák között hatását. Adott egy csapatnyi, az átlagemberek számára ismeretlen (kivéve Fejes Tamást, a Tankcsapda dobosát, akit csak új oldaláról ismerhetünk meg) műgyűjtő, akik ülnek a stúdióban, és sorra érkeznek hozzájuk a civilek, hogy eladjanak nekik valami régiséget.

Megyesi Balázs (Fotó: TV2)

A műsor felépítése is ismerős. Az eladó, mielőtt a kincsvadászok elé járulna, elmegy egy körre a műsorvezetővel (Till Attila), ahol aztán szakértők segítségével megállapítják, mennyi lehet az adott régiség reális piaci ára. Ezzel a tudással felvértezve az eladó aztán a kincsvadászok előtt mutathatja be a portékáját és annak történetét, akik egymásra licitálva versenghetnek a régiségért, és ha az ajánlatuk eléri azt a szintet, amiért már az eladó hajlandó megválni tőle, akkor megköttetik az üzlet. Ha valaki erre azt mondja, hogy ez bizony a műkincses Cápák között, nem fogok vele vitába szállni. Azonban ott vannak a különbségek, amik lehet, hogy aprók, ám annál fontosabbak.

Először és utoljára

Míg a Cápák között Cápái nem pusztán a felkínált vállalkozást kell, hogy nézzék, hanem az embert is, aki vezeti azt, addig a Kincsvadászokban az emberi tényező sokadlagos tényező. Ahhoz, hogy megvásároljunk valakitől egy régiséget, az eladónak nem kell szimpatikusnak lennie, nem szükséges, hogy legyen vele bármilyen közös pont: ha sikerül kialkudni egy mindkét félnek megfelelő árat, már létre is jön a deal. Ez ugyan gyorsabbá és eseménydúsabbá teszi a Kincsvadászokat az RTL-es nagy elődnél, ugyanakkor felszínesebbé is.

Mivel az itteni üzletkötésnél nem igazán fontos, hogy a kincsvadászok komolyabban megismerjék az eladót, így mi nézők sem igazán ismerjük meg őket. Nem tartós üzleti kapcsolatok születnek, csak egy-egy alkalmi tranzakció, emiatt a kincsvadászok érzelmi kapcsolódása is felszínesebb. Jó látni, hogy néha azért egy-egy felkínált tárgy belőlük is képes előhozni a lelkesedést, és akár a reális árnál jóval többet is hajlandók fizetni ilyenkor, de az első két adás legfőbb tanulsága számomra az, hogy mind az eladó, mind a kincsvadászok kevésbé vonódnak be érzelmileg az adásvételbe. Mindkét fél tisztában van azzal, hogy valószínűleg először és utoljára látták egymást, ezért nincs is értelme.

Tilla és a szakértők (Fotó: TV2)

Már majdnem közszolgálat

Ebből a szempontból a Kincsvadászok elmarad a Cápák közötthöz képest, azonban van olyan aspektusa, amiben jobb annál. Míg a Cápák közöttben a Liluval folytatott megelőző beszélgetések viszonylag tét nélküliek, itt sok eladó úgy érkezik, hogy valójában nincs sok fogalma arról, hogy amit el szeretne adni, milyen értékkel bír. Izgalmas látni, hogy a műsorvezető Tilla – a TV2 jolly jokere – mellett dolgozó értékbecslő szakértők hogyan vezetik le egy-egy műtárgy árát, milyen szempontokat figyelembe véve határozzák meg azt, majd aztán a kincsvadászok mennyiben térnek el az általa felállított becsléstől a vásárlás folyamán. Tilla személye ahhoz kell, hogy ez az értékbecslési folyamat ne legyen túl száraz és szakmai: a szokásos túlmozgásos, poénkodós jelenlétével oldja a feszültséget, és olykor vannak kimondottan jó poénjai is, mint amikor az egyik festményt gazdáját meggyanúsítja azzal, hogy biztosan leette azt.

A régiségekért küzdő műkereskedők, dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Nagyházi Lőrinc, Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa és Molnár Viktor közül elsőre nekem kissé kilóg Fejes Tamás, és nem kizárólag azért, mert őt eddig egészen más vonalon ismerhettük. Érezhetően sokkal kevésbé jártas a területen, mint azok, akikkel egy stúdióban ül. Olyan volt, mintha az ismertsége miatt egy hobbi műkedvelőt is beengedtek volna a profik közé, bár lehet, hogy a hozzáértése majd csak akkor fog megmutatkozni, ha valaki egy régi hangszerrel érkezik a műsorba.

Tilla és a kereskedők (Fotó: TV2)

A többiek egyelőre túl sokat nem mutattak meg magukból a két adásban, azt leszámítva, hogy valóban lelkesednek a munkájukért és jól érzik magukat egymás társaságában. Ölre menő harcot eddig semmiért nem folytattak, de erre még van idő, hiszen csak az elején járunk. A két részt kissé egyhangúvá tette, hogy majdnem minden találkozás deallel végződött, de abban is biztos vagyok, hogy várnak majd itt nagy koppanások is az eladókra. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy a Kincsvadászokat napi szinten szeretném nézni: ennyire azért nem érdekes. Jókedvű, könnyed műsor ez, ami siker esetén jelentős hatást gyakorolhat a nagyszülők padlásának tüzetes átvizsgálására szerte az országban. Ez 2024-ben már majdnem közszolgálat.