nlc.hu
Sztárok
Máig randizgat Rékási Károly és Pikali Gerda

12 együtt töltött év után is randizgat egymással Rékasi Károly és Pikali Gerda

Rékasi Károly randalgásnak nevezi azokat az elcsent órákat, amiket kizárólag egymás társaságában, egymásra figyelve töltenek.

Őszinteség és mérhetetlen tisztaság. Ezekkel a szavakkal jellemezte Rékasi Károly a párját, Pikali Gerdát, hozzátéve, mennyire csodálatos ember, hiszen a balesete után tizenkét műtétet asszisztált végig mellette a kórházban. Ma már azt is el tudja fogadni, hogy egyes dolgokat ők ketten nem ugyanúgy látnak, de az őszinteség és a tiszta beszéd mindkettejük számára ugyanolyan fontos – derül ki a Blikknek adott interjúból.

Rékasi Károly és Pikali Gerda

Rékasi Károly és Pikali Gerda még 2022 végén (fotó: Profimédia)

A mai napig fontos, hogy minőségi időt töltsenek egymással, ami néha csak egy napközben összefutást jelent egy sétával a Duna partján. Órákon át tudnak beszélgetni, nem idegesítik egymást, egyszerűen csak örülnek egymás társaságának. Ha pedig több a szabadidejük, a családot is összeterelik.

A színész azt is elmondta, hogy Gerdának köszönhetően lett új hobbija, ugyanis tavaly azt kapta tőle ajándékba, hogy letehette a jogosítványt kisgéphajóra, emiatt családostul is gyakran pattannak hajóra azóta.

Gerdával már nehéz sorsú gyerekeket is elvittünk hajókázni, öröm volt látni a boldogságukat.

Rékasi Károly az interjúban azt is elmesélte, mennyire büszke a gyermekeire.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top