Felismered Iszak Esztert ezen a 15 évvel ezelőtti képen?

S.D.V. | 2024. Február 17.
Karrierjét modellként kezdte, ma már műsorvezetőként tűnik fel a képernyőkön. A napokban pedig bejelentette, hogy hamarosan édesanya lesz.

Iszak Eszter húszéves koráig Dunaújvárosban élt. 2013-ban diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola PR-marketing szakán. Nem sokkal később feltűnt a hamarosan újra képernyőre kerülő Topmodell leszek című hazai reality show-ban, melynek hatására beindult a modellkarrierje. Bejárta a világot, többek között Kínában, Japánban, Milánóban és Thaiföldön is dolgozott. Olyan világhírű magazinok címlapján is láthattuk, mint például a Harper’s Bazaar. 2010–2017 között a VIVA TV műsorvezetőjeként került a hazai televíziózás világába, 2022-től pedig a TV2-nél dolgozik. A modellből lett műsorvezető az elmúlt években a saját márkáját is létrehozta.

Iszak Eszter (Fotó: Schumy Csaba)

Sokat fejlődött a személyisége

„Régen én nagyon visszahúzódó, csendes lány voltam, de ehhez a szakmához hozzátartozik, hogy az embernek kommunikálnia kell mindenkivel, akivel együtt dolgozik, hogy részt tudjon venni ebben a körforgásban. Lehet egyébként, hogy ez a korral amúgy is jött volna, szóval lehet, hogy ha nem kezdek el tévézni, akkor is ugyanitt tartanék most személyiségben, de biztos, hogy a munkám segített a gyorsabb fejlődésben”nyilatkozta még korábban Eszter a Velvetnek arra a kérdésre, miszerint hogyan segített neki a tévézés felszabadultabbnak lenni.

Feleség, hamarosan édesanya

2022-ben összeházasodott szerelmével, Gyurta Dániellel, ám nem ők osztották ezt meg a nyilvánossággal, hanem egy Instagram-posztból derült ki. „Most hétvégén tartottuk, kétnapos esküvő volt. Normál-közepes esküvő volt, nem volt nagy, kábé 100-an voltunk. Életem nagy napja. Sokat énekeltem és kiabáltam” – mondta Iszak Eszti a nagy nap utáni héten a Mokkában. A héten újabb bejelentésre került sor: a műsorvezető édesanya lesz. A Mokka pénteki adásában kollégája, Istenes László is gratulált a pici érkezéséhez. Az ajándék átadása után Istenes azt kérte a sztárt, hogy meséljen kicsit a terhességről.

„16. hetet már elhagytam, a 16. és a 17. között vagyok, valahol fél úton. Azt, hogy kislány vagy kisfiú, még nem tudjuk, és nem is szeretnénk még tudni egy darabig. Majd lesz egy gender-partink, ahol kiderül. Nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk! Ezeket tudom dióhéjban elmondani. Szerencsére nagyon jól viseltem az első négy hónapot” – árulta el Eszter, hozzátéve, hogy a férje is jól van. A nagy örömhír hatására összeszedtünk pár fotót Eszter karrierjének kezdetéről. 

Íme:

Iszak Eszter (9)

Iszak Eszter gyerekként. (Fotó: Archívum/Tóth Beáta)

Iszak Eszter (1)

Modellként kezdte a karrierjét. (Fotó: Kéner Viktória)

Iszak Eszter (12)

Az Álom.net díszbemutatója 2009-ben. (Fotó: Szabó Lilla)

Iszak Eszter (11)

A Nagy Duett című show-műsorban. Eszter és Éder Krisztián. (Fotó: TV2)

Iszak Eszter (10)

(Fotó: TV2)

Iszak Eszter (8)

(Fotó: TV2)

Iszak Eszter (7)

A GLAMOUR Women of the Year gála 2012-ben. (Fotó: Schumy Csaba)

Iszak Eszter (6)

Fluor Tomival. (Fotó: Gálos Mihály Samu)

Iszak Eszter (5)

Iszak Eszter a VIVA TV műsorvezetőjeként. (Fotó: Rozmanitz Gábor)

Iszak Eszter (4)

Story Ötcsillag Díjátadó Gála (2015), a budapesti Grand Hotel Royal-ban. (Fotó: Schumy Csaba)

Iszak Eszter (3)

Mádai Vivien búcsúja a Mokka stúdiójában, Iszak Eszter köszöntése 2022-ben. (Fotó: TV2)

Exit mobile version