1997-ben ismerte meg a nagyközönség a nevét, amikor A miniszter félrelép című filmben szerepelt. A ma 50 éves Dobó Katát rengeteg szerepben láthattuk, sokszor fajsúlyos női karaktereket formál meg, mint például Stuart Máriát. „Annak idején mielőtt megkaptam volna A miniszter félrelép főszerepét, megkérdezte Andy, tudom-e, mi vár rám, ha elvállalom ezt a szerepet. Éreztem, hogy azt kell mondanom, tudom. Ha előre látom, hogy ez azzal jár, hogy rengetegen belemásznak a magánéletembe, akkor lehet, hogy nemet mondtam volna a szerepre. Ha ma valaki sztár akar lenni, pontosan tisztában van vele, mire kell számítania. Korábban nem így volt” – nyilatkozta évekkel ezelőtt Dobó Kata.
Több munkát is kipróbált
Az érettségi után szállodai titkárnőként, majd egy autószalonban értékesítőként vállal munkát. Ekkoriban kezdett el érdeklődni a modellkedés iránt is, végül azonban a színészet volt az, ami igazán közel állt a szívéhez. Földessy Margit Stúdiójában kezdte el tanulni a szakma alapjait, majd elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, osztálytársai többek között Bodó Viktor, Csányi Sándor és Hámori Gabriella voltak – írja a híradó.hu. Számtalan magyar filmben láthattuk: 1997-ben a Miniszter félrelép, Ámbátor tanár úr (1998), majd az Európa Expressz, a Csak szex és más semmi (2005.) és a Szabadság, szerelem (2006).
Félti őrzi a magánéletét
Legismertebb kapcsolata a magyar származású producerrel, Andy Vajnával volt. Dobó Kata és Andy Vajna nyolc éven át éltek élettársi kapcsolatban, 2006-ban szakítottak. A kapcsolatuk az elválás ellenére jó maradt, Vajna mindig is támogatta a színésznő filmes törekvéseit. 2009-ben ismerte meg párját, Gulyás Leventét, a békéscsabai Jókai Színház zenei rendezőjét. 2012. február 20-án született meg kislányuk, Szofi. Leventével már nem alkotnak egy párt. Ritkán beszél a szerelmi életéről, kislányával sem látjuk a magazinok címlapján.
Íme pár kép a születésnapos Dobó Katáról
Dobó Kata a karrierje kezdetén. (Fotó: Szabolcs László)
A modellkedés sem állt távol tőle. (Fotó: Archívum Meglepetés)
(Fotó: Archívum Meglepetés)
(Fotó: Archívum Story-Best)
A miniszter félrelép egy 1997-es magyar filmvígjáték, Kern András, Koltai Róbert és Dobó Kata főszereplésével. (Fotó: Archívum Nők Lapja)
A Sztárok a jégen című műsorának 2007. február 16.-i döntője. (Fotó: Csibi Szilvia)
Dobó Kata és Fenyő Iván a Szabadság Szerelem című fim bemutatóján. (Fotó: Fábián Olga)
Dobó Kata a Hattyú című darabban, a Ruttkai Éva színházban. (Fotó: Karizs Tamás)
A színésznő jóga gyakorlatokkal tartja magát formában. (Fotó: Karizs Tamás)
Rövid hajjal. (Fotó: Schumy Csaba)
A Closer című darab fotóspróbja az Átrium Film-Színházban. (Fotó: Olajos Piroska)
Anyád kínja – avagy az anyaság, és ami mögötte van. Szórakoztató jelenetek 4 nőről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is. (Fotó: Nagy Zoltán)
A Korhatáros szerelem című sorozat bemutatója. (Fotó: TV2)
Az El a kezekkel a Papámtól! című családi film forgatása. (Fotó: Olajos Piroska)
A Dancing with the Stars – Mindenki táncol második évadában 2021-ben. (Fotó: TV2)
Rendezőként is megállja a helyét
Kata az utóbbi években a kamera másik oldalán is kipróbálta magát. Milyen új tulajdonságokat fedeztél fel magadban rendezőként? – kérdezte a színésznőtől pár éve a Nők Lapja, melyre a következőt felelte:
„Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy szorongó alkat vagyok. Hirtelen megszűntek a szorongásaim, nagyon határozott, tudatos lettem. Megtapasztaltam, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam volna. Képes vagyok vezető pozíciót is betöltetni, nem csak színésznek lenni, aki követi a rendező instrukcióit. Az intuíciót nyilván a színészetből hozom. A szereplőválogatáson is megkaptam a színészektől, hogy egészen más velem dolgozni. Nyilván azért, mert én is sok válogatáson vettem már részt, tudom, hogy ez a legrémesebb része a szakmának. Tisztelettel fogadtam, hogy a színészek „odaadják” nekem a legérzékenyebb állapotukat. A forgatáson is meghallgattam mindenkinek a nyűgét, bánatát, örömét. Tudtam, hogy meddig lehet elmenni a poénkodásban, hogy lazák legyenek, és mi az a pont, amikor azt kell mondani, hogy haladjunk a munkával, mert meg kell csinálnunk a napi penzumot.”