Ötven körül lelkileg nem érezte jól magát Janza Kata. Akkoriban sok gondja volt, amiket nehezen oldott csak meg. „Két évvel ezelőtt, amikor 50 éves lettem, amit egyfajta korszakváltásként éltem meg, bizony voltak nehézségek az életemben. (…) Akkor ért véget egy 5 éves kapcsolatom, a színházban, a szerepeimben is történtek változások, a koromnál fogva már nem lehetek a Disney-mesejátékok hercegnője” – vallotta be most, utólag a BEST magazinnaka színésznő, aki azt is elárulta, hogy pár hónapig pszichológushoz is járt, ugyanis „volt olyan helyzet, amikor egyedül nem látta, merre van az előre”.
Eltelt majd’ két év, és mára kisimultak a ráncok. „Most éppen töretlen jókedvvel és derűvel ragyogok, tele energiával. (…) Végre kerek az életem, boldog vagyok. Ennél rosszabb soha ne legyen” – meséli a színésznő, akire a fiatalabb párjával, Pesák Ádámmal való szakítás után újra rátalált a boldogság.
„Most annyit mondhatok, újból párkapcsolatban élek, de nem szeretnék erről többet mondani, nem szeretném soha többet a boldogságomat kitenni a kirakatba. Eddig megtettem, és nem sikerültek a kapcsolataim, most hallgatok” – mondta.
Janza Kata amúgy az exférjeivel a mai napig jóban van. „Amikor két ember évekig együtt él, amikor csodálatos éveket tölt együtt, azt én elképzelhetetlennek tartom, hogy azért, mert véget ér a szerelem, a barátság is elmúljon. Két gyerekem van két apától, ne legyek békében, barátságban velük?” – indokolta.