Singh Viki a hasplasztikáról: „Egy életre elég volt az önmarcangolásából”

T. D. | 2024. Március 01.
Egy pillanatig sem bánja döntését.

Singh Viki bár rengetegszer beszélt az önelfogadásról, néha ő is elbizonytalanodott saját magával kapcsolatban. Éppen ezért döntött úgy, hogy kés alá fekszik. Az énekesnőnek azonban nem az orrát szabták át, és nem is nagyobb melleket műtöttek neki, hanem hasplasztikát hajtottak végre rajta.

Fotó: Olajos Piroska

A Rising Star egykori versenyzője korábban az nlc-nek árulta el, nem azért vállalta be a nagyműtétet, mert tökéletes szeretne lenni, csupán annyi ideje zavarta már a hasán levő bőr mennyisége, hogy eldöntötte: saját boldogsága érdekében változtatni fog. A műtétről most a story.hu-nak számolt be bővebben. 

Jobb kezekbe nem is kerülhettem volna. Két hónapja ültünk le konzultálni, én voltam az első idén, akin ezt a beavatkozást elvégezte. Ennek is jó oka volt, ugyanis egyedül most volt erre időm, lehetőségem. Február 23-án már újra játszottuk a SIX-et a Madách Színházban, plusz készülök még egy nagyobb projektre is. Mellette tanítok, fellépésim vannak, máskor képtelenség lett volna túlesni rajta. De megtörtént, ráadásul hazánk legjóképűbb dokija műtött meg” – mesélte az énekesnő, akit csupán egy napig tartottak bent a kórházban, azóta pedig otthon lábadozik. Habár nem kis műtétről van szó, egyáltalán nem bánja a döntését.

Fél év a teljes gyógyulás, de mi az húsz évhez képest! És most nemcsak azt várom, hogy végre szép lapos legyen a hasam, hogy azt vegyek fel, amit csak akarok, hanem hogy megnyugodjon végre a lelkem. Egy életre elég volt az önmarcangolásából!

Exit mobile version