Hujber Feri egy negyedik gyereket is szeretne – elárulta, mit szól ehhez a 19 évvel fiatalabb felesége

F.C. | 2024. Március 08.
Családbővítési terveiről mesélt a Valami Amerika színésze.

Hujber Feri szívesen vállalna még egy gyereket a mostani feleségével, az exfelnőttfilmes Szőke Krisztina festő- és szobrászművésszel, azaz a 49 éves színész négygyermekes édesapa szeretne lenni. Mint a story.hu írja, minderről a SPILGERY Talk műsorban beszélt a Valami Amerika-filmek sztárja.

Hujber Feri még egy gyereket akar – Forrás: SPILGERY Talk / YouTube – videó

Hujber Ferinek és Szőke Krisztinának már van már egy kisfiuk, a színész előző házasságából pedig egy fiú és egy kislány született, így a színésznek négy gyerekről kellene majd gondoskodnia. Az interjúban azonban bevallotta, hogy egy negyedikkel érezné teljesnek a családját. “Ha négy gyereket tisztességben, becsületben fel lehet nevelni, akkor az nagyon jó” – jelentette ki Hujber Feri, aki azt is elárulta, mit szól a felesége egy esetleges családbővítésről. “A párom is azt mondta, hogy csak akkor, ha méltó körülmények között, nem összevissza rohangálva, úgy, hogy bőven van idő a gyerekekre. És nincs az, hogy valaki kárt szenved” – mondta el.

A színész elismerte, nem bánt méltón két nagyobbik gyereke édesanyjával, és sok hibát elkövetett a gyereknevelések alatt, de megbocsátottak neki. “Tanulni szeretnék belőle, és mivel mindenhonnan megérkezett a megbocsátás, ezért szeretnék élni vele, hogy ezután jól csináljam” – magyarázta.

Hujber Feri több mint 5 év után tavaly költözött vissza Magyarországra, hogy új életet kezdjen, és ezzel 49 évesen lezárja az elmúlt évek zűrös ügyeit is. “Sokkal jobban vagyok lelkileg, sokkal jobban mentálisan. De ami a legfontosabb, hogy 7 év után teljes mértékig leraktam a füvet, és azok a mentális problémák, amik nekem ott előkerültek ennyi idő szívás után, azok egyszer csak eltűntek. Egy olyan lejtmenetnek vetettem véget, aminek már azt éreztem, hogy itt a vége, én ezt már semmilyen formában nem akarom folytatni”nyilatkozta akkor.

Exit mobile version