Fésűs Nelly nem tagadja, hogy sokszor nehéz eset a férje

S.D.V. | 2024. Március 13.
Öt éve élnek harmonikus házasságban.

Fésűs Nelly szerint Vajtó Lajossal nem kötik meg egymást, a színésznő sokszor azt sem tudja, hova megy a férje. Bár kezdetben az üzletember azt mondta a színésznőnek, hogy sem esküvőt, sem gyereket nem szeretne, a szerelem végül felülírta a kijelentést: gyermekük született, valamint 2018-ban egybekeltek. Nelly a férjét védelmező úriembernek tartja, aki rendkívül intelligens, és bár néha nehéz eset, imádja őt. 

Vajtó Lajos így mesél a megismerkedésükről: „Én egy kezelhetetlen, öntörvényű ember voltam, viszont Nelly mellett kezes bárány lettem, az otthoni rangsorban a legutolsó. Az ő esze és az én szívem a mi erősségünk. Mindenben az ő munkarendjéhez igazodunk, én csak a leglényegesebb dolgokban döntök. Persze hogy mik azok, azt én döntöm el” nyilatkozta az üzletember. A Best Magazinnak a színésznő elmondta, hogy korábban voltak olyanok, akik nem nézték jó szemmel a kettőjük kapcsolatát.

Mindenki óvott tőle, azt mondták, ettől a férfitól meneküljek, nem egy életbiztosítás, én viszont másképp éreztem” – mesélte az édesanya a lapnak. Hozzátette, hogy Lajos a család feje, ám itt tett egy aprócska megjegyzést:

„Az már más kérdés, hogy mindig a nyak mozgatja a fejet, azaz a családot, az pedig én vagyok…” – zárta mondandóját a színésznő.

Fésűs Nelly és férje, Vajtó Lajos. (Fotó: Schumy Csaba)

Fésűs Nelly korábban Osváth Zsolt műsorában mesélt arról, miért fontos neki, hogy fel tudjon nézni férjére. 

„Nem arról szól ez az egész, hogy ő eltart engem. Soha nem is erről szólt. Nem szeretnék álszent lenni, természetesen az egy iszonyatosan nagy biztonságot ad, hogy ő ott van mögöttem, hogyha velem bármi baj történik, mint ahogyan a pandémia alatt történt is. Egy bizonyos kor után, és miután én felépítettem egy bizonyos egzisztenciát, nem tudnék felnézni egy olyan férfira, akinek nálam kevesebb van.”

Exit mobile version