Az állatorvostól jössz. Jól vannak a tacskóid?
Szerencsére csak vérvételen voltunk. Tavasz van, jobb ilyentájt tesztelni a szívféregségre.
Világéletedben nagy tacskós voltál?
Gyerekkoromban a szomszédunkban Szombathy Gyula lakott, és volt egy tacskójuk. A másik szomszédunk, Hédi néni is tacskós volt. Ez a két kutyus nagyon jó pajtásom volt gyerekkoromban. Amikor felnőttként eljutottam oda, hogy saját kutyám legyen, egyértelmű volt, hogy a tacskó mellett döntök. Aztán egy tacskóból két tacskó lett.
A tacskók elég makacs kutyus hírében állnak. Makacsok, mint a karaktered A renitensben.
Terka egy tipikus tacskó. Ha azt mondod neki, hogy gyere ide, akkor hátranéz, néz egy darabig, majd megy tovább előre. Igazából mindig azt csinálja, amit ő akar. Amikor Panninak mondom, hogy jöjjön hozzám, azonnal ott terem az ölemben. Szóval nekem ilyen és olyan tacskóból is kijutott.
Fotó: Instagram
A 200 első randi idején sokat lehetett hallani rólad, azóta azonban mintha kicsit eltűntél volna a nyilvánosságból.
Én nem igazán beszélnék eltűnésről. Folyamatosan dolgoztam ez idő alatt is, bár tény, hogy pár évig nem forgattam. Magyarországon nagyon kevés olyan színész akad, aki minden évben forgathat. Talán a 200 első randival szerepeltem annyit a tévében, hogy nem is baj, hogy egy darabig kevesebbet voltam a képernyőn. A média reflektorfényéből pedig szándékosan húzódtam hátrébb. Voltak interjúfelkéréseim a covid idején is, kérték, hogy beszéljek arról, hogyan élem meg ezt az időszakot, de én úgy vagyok ezzel, hogy csak akkor nyilatkozom, ha van egy olyan aktuális projekt az életemben, amiről beszélhetek. Egy új előadás, egy új film vagy egy új sorozat. Nem igénylem, hogy önmagamért szerepeljek a médiában.
Akkor jól gondolom, hogy a szakmádban egyáltalán nem a hírnév volt vonzó számodra?
Tényleg nem.
A színészetre szakmaként gondolok, és kissé ijesztő számomra, hogy attól, hogy az ember űzi a szakmáját, már bármit le lehet írni róla.
Szeretem a szakmámat, szeretem, ha boldoggá tudom tenni vele az embereket. Azt viszont nehezen viselem, hogy mondjuk adok egy interjút, aztán egy másik újság, akiknek nem nyilatkoztam, átemel belőle mondatokat, összeollóznak belőle egy cikket, az kap egy új címet, és már egyáltalán nem azt látom viszont, amiről eredetileg beszélni akartam.
A munkámról, a kollégáimról szívesen beszélek, de az, hogy magamról és a magánéletemről beszéljek, majd ezt mások szétszedjék, elég ijesztő dolog. Inkább kimaradok belőle, amennyire csak lehet. Azt szeretném, hogy az emberek olyan tartalmakat olvassanak rólam, amik a munkámról szólnak. Törekszem rá, hogy olyan interjúk készüljenek velem, amik igazak, és olyan mondatok jelenjenek meg, amiket tényleg én mondtam. Párszor már megégettem magam, azóta óvatosabb vagyok.
Az Instagramon eléggé aktív vagy. Ott mi alapján döntöd el, hogy mennyit adsz a követőidnek magadból?
Pont nemrég léptem át egy komolyabb követőszámot, amin eléggé meglepődtem. Ki is raktam erről egy storyt azzal, hogy #színház, #szinkron, #film, #sorozat. Boldoggá tett, hogy egy színésznek is lehet ennyi követője úgy, hogy alapvetően a szakmájáról mesél ezen a felületen. Főleg a szakmai életemmel kapcsolatos dolgokat kommunikálom, de olykor egy-egy családi sztori is belefér, viszont fontos, hogy túl sokat azért ne mutassak meg itt sem magamból.
A 200 első randi Lucáját rengetegen szerették. Hozzád nőtt valamennyire ez a karakter az emberek szemében?
Sokan szerették a sorozatot, és sok üzenetet kaptam olyan nőktől, akik hasonló problémákkal küzdöttek, a sorozat pedig felvidította és elgondolkodtatta őket. A 200 első randi forgatásán egy ducibb lányt játszottam, amit úgy oldottunk meg, hogy a ruhám végig alaposan ki volt tömve. Azt vettem észre magamon, hogy ez a testméret nyomott hagyott rajtam: utána hónapokig úgy mentem a ruhaboltokba, hogy először a kelleténél nagyobb méretű ruhákat vettem a kezembe. Hozzászoktam, hogy nagyobb ruhákat hordok a forgatáson.
Hiába kommunikáltuk mindenfelé, hogy valójában nem híztam meg a szerep kedvéért, sokan – még szakmabeliek is – elhitték, hogy akkoriban duci lány voltam, majd amikor megláttak ismét vékonyan, rácsodálkoztak, hogy „Úristen, Kata, te mennyit fogytál!”. Ez a karakter és ez a sorozat sokak szemében beletett egy másik dobozba. Valóságosnak élték meg a sorozatbéli átalakulásom.
A szerep megváltoztatta a testsúlyról való gondolkodásodat?
Korábban soha nem gondoltam bele, hogy néhány plusz kilóért hány rosszindulatú megjegyzést lehet kapni, ahogy abba sem, hogy mennyivel nehezebb így ruházkodni egy üzletben. Megtapasztalhattam, hogyan néznek az emberre, ha megváltozik a külseje.
Gáspár Kata (Fotó: Sárosi Zoltán/RTL Magyarország)
A renitens című sorozatban testi átalakulásra nem volt szükség, viszont lelkire annál inkább. Somos Renáta sok szempontból elég extrém karakter.
Kerestem vele a kapcsolódási pontokat, hiszen annak, amit játszom őszintének kell lennie. A mondatokat meg kell tölteni tartalommal. Renáta egy nagyon összetett karakter, sokat dolgoztunk rajta a rendezőkkel, a showrunnerrel és Makranczi Zalánnal is. Ez nem olyan volt, hogy csak játszom egy karaktert: Renáta olyan, mintha egyszerre sok-sok énje volna. Olykor idegesítő, máskor empatikus és kedves, néha depressziós, de az is előfordul, hogy őrült, verekedős, agresszív vagy éppen unja mindazt, ami körülötte történik. Mintha nyolc személyisége lenne. Ezek arányát nem volt könnyű belőni. Fontos volt, hogy ne legyen túl idegesítő, de nem lehetett túl visszafogott sem.
Nem vagyok szakember, de arra gondoltam, hogy talán bipoláris lehet.
Ezt nem tudom, de az biztos, hogy hihetetlen karakter. A bajban lévő emberekhez lenyűgöző empátiával tud szólni, ilyenkor rendkívül érzékeny és kedves. És még van három gyereke, egy eltűnt expasija, valamint ott van még a két gyereke apukája. Annyi dolog történik egyszerre az életében, annyifelé kell figyelnie, hogy nem csoda, hogy nem tud viselkedni. Képtelen ennyi mindenre koncentrálni, ez még neki is túl sok. Komoly színészi kihívás volt játszani őt.
Az empátia mellett hol találtál kapcsolódási pontot Renátával?
Renátának nagyon fontos a humor, és ebben hasonlók vagyunk. És nagyon szeretem a gátlástalanságát: jó volt eljátszani, hogy azokban a helyzetekben, amikor mi visszafognánk magunkat, ő elengedi a gyeplőt és kimondja, amit gondol. Ez felszabadító érzés, hiszen mindannyian szeretnénk néha ezt tenni. Én általában próbálok türelmes lenni, és nem egyből elküldeni a másikat a fenébe, de Renáta nem fogja vissza magát, ha idegesíti valami.
Gáspár Kata és Makranczi Zalán A renitens c. sorozatban (Fotó: RTL Magyarország)
A renitensben csodás színészek vesznek körül, együtt játszol Balsai Mónival, Makranczi Zalánnal és Mikó Istvánnal. Volt időd kiélvezni ezt a társaságot, vagy túl feszes volt a forgatás tempója ehhez?
Nagyon nagy szerencsém volt velük. Balsai Mónival együtt voltam társulati tag a Magyar Színházban, régóta ismerjük egymást, sokszor dolgoztunk együtt. Aztán együtt játszottunk a Tündérkertben, és most A renitensben is. Zalánnal pedig a Nemzeti Színházban voltunk együtt társulati tagok, rengeteget játszottunk ott együtt, de a szinkronban is sokszor találkoztunk, sőt játszott velem a 200 első randiban is. Csodás volt, hogy két ilyen régi jó ismerőssel dolgozhatok, hiszen én ezeket az embereket ismerem és szeretem. Mikó Istvánnal még sosem dolgoztam, de egy szuper találkozás volt. Megörültem, amikor megtudtam, hogy ő is benne lesz a sorozatban. A közös jeleneteink igazán kedvesek és emberik lettek.
És a három gyerek?
Már a casting során nagyon figyeltek arra, hogy működjön a gyerekekkel a kémia. Sok jelenetet már ott megcsináltunk, sokat röhögtünk, ötleteltünk együtt, ők is felszabadultak voltak. Aztán jött a kisbaba. Már az első találkozásnál lehetett érezni, hogy megvan, ő lesz a babánk. Annyira jól érezte magát a kezemben, annyira bájos volt… Figyeltem arra, hogy kamerán kívül is sok időt töltsek vele. A szünetben például nem rohantam el rögtön kávézni, hanem odaültem az apukája és az anyukája mellé, az ölembe vettem, játszottam vele, beszéltem hozzá, dúdoltam neki, hogy szokja a hangomat. A jelenetek között azon dolgoztam, hogy a pici biztonságban érezze magát mellettem. Készült egy jó kis videó, amikor meglát engem, és annyira örül, hogy sikítani, majd röhögni kezd. Igazán szuper kis emberkét kaptam partnerül. Nagy szerencsénk volt ezzel a három gyerekkel.
A renitens (Fotó: RTL Magyarország)
Elképesztő mennyiségben szinkronizálsz, csak az ISZDB szinkronadatbázisban 540 film szerepel a neved mellett, és ennél a tényleges szám jóval nagyobb lehet. Nem lehet kiégni ebben?
Én erre csak azt tudom mondani, hogy imádok szinkronizálni. Mindig új filmmel, új karakterrel találkozom, egyik munka sem ugyanolyan. Napról napra, óráról órára megújulnak a dolgok, folyton új impulzusokat kapok. A szinkronizálást egy videojátékhoz tudnám hasonlítani. Elindulsz egy pályán, ami, ha sikerült, mész tovább, átugrod a szakadékot, majd eljutsz a sárkányhoz, akit megölsz, aztán megint jön valami teljesen más. Borzasztóan élvezem, nem szoktam elfáradni benne, legalábbis nem úgy fáradok el.
Ez a munka nem rólam szól, ezeket a filmeket valakik már kitalálták és leforgatták más színészekkel. Nekünk semmi más dolgunk nincs, csak az ő szándékaikat visszaadni. Megérteni, mit szerettek volna elmondani egy-egy jelenettel, és a lehető legjobban visszaadni ezt, csak épp magyar nyelven.
Ez egy alárendelt művészet, mások művészi szándékait szolgáljuk. Az, hogy mi mit gondolunk erről, senkit nem érdekel. Ülünk egy félsötét stúdióban a fejünkön egy fülhallgatóval, nézzük, hogy mi van a színészek szemben, hangsúlyában és testtartásában, és a szinkronrendező segítségével próbáljuk visszaadni, amit közvetíteni akartak az alakításukkal. Próbáljuk ugyanazokat az érzéseket és gondolatokat reprodukálni, amiket az eredeti színészek. Ez egy izgalmas kihívás, és én valóságos szerelmese vagyok ennek a szakmának.
A renitens (Fotó: RTL Magyarország)
Attól nem tartasz, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan lehetővé teszi, hogy a szerepet eredetileg alakító színészek hangját használják majd más nyelveken is?
Félek ettől, hiszen már amúgy is kezd olyan érzésem lenni, hogy minden egyre személytelenebbé válik. Már nem köszönünk a boltban a kasszásnak, mert automata kasszához megyünk. Már nem adunk fel csekket a postán, mert applikáción utalunk. A szinkronban is ugyanez lenne a helyzet: eltűnne a munkafolyamatból az ember. Tartok attól, hogy megtörténhet. De hozzáteszem, hogy amennyiben – erre nincs sok esély, de tegyük fel, hogy mégis – egy olasz tévé megvásárolná A renitenst és leszinkronizálnák, én biztosan nem járulnék hozzá ahhoz, hogy a hangomat egy mesterséges intelligencia használja egy olasz változathoz. Ezt biztosan nem írnám alá.
Ez a szakma arról szól, hogy emberek embereket ábrázoljanak, a szívükből, a lelkükből és az agyukból előállítsanak valamit, amit aztán szeretnek a nézők. Szerintem ebből nem lehet kihagyni az embert. Az alakításnak egy másik nyelven is szüksége van arra az energiára, érzékenységre és tehetségre, amit csak egy szinkronrendező és egy másik színész adhat hozzá. Nem szeretném látni, hogy a színészetből kiöljük a lelket, a gondolkodást és a humort.
A renitens vasárnap esténként látható az RTL-en, az epizódok megtekinthetők az RTL+ streaming szolgáltató kínálatában is.
