nlc.hu
Sztárok
Rúzsa Magdi a nehézségekről

Rúzsa Magdi: „Az összehasonlítás szörnyű, abba kellene hagyni, a felnőtteknél is”

Időben telt, mire elfogadta, gyermekei fejlődését nem neki kell irányítani.

Rúzsa Magdi megküzd az anyasággal, ahogyan bárki más is. Az elmúlt időszakban őszintén felvállalja, egyáltalán nem volt olyan könnyű a hármas ikrekkel, mint azt gondolnák az emberek, ha a felszínt látják csak az énekesnő életéből.

Rúzsa Magdi

Fotó: Olajos Piroska

Az összehasonlítás szörnyű, abba kellene hagyni, a felnőtteknél is. Bevisz az erdőbe.” – vallja Magdi a dr. Sipos Lillával együtt készített Anyu Akadémia ma megjelent 3. részében, ami a differenciálásról és a fejlesztésről szól. Ebben az epizódban az énekesnő megosztja azt az élményét a nézőkkel, amikor először volt az ikreivel játszótéren és miközben azt látta, hogy az ott lévő gyerekek csúsznak, másznak, homokoznak az övéi csak állnak, nézgelődnek. Elkapta a szorongás, hogy miért különböznek ennyire a többiektől. Kicsit még erősködött is, hogy élvezzék, próbálják ki az ottani játékokat, pedig semmi nagy baj nem történt. Csupán rá kellett jönnie arra, hogy a csemetéi egész egyszerűen más típusok. Ők a mászókázásnál most épp jobban szeretnek mohákat vizsgálni, bogarakat figyelni. Ez felismerés ugyanakkor hatalmas tanulság volt neki, hogy ne hasonlítgassa össze a gyerekeit másokéval.

Nem erőltettek ma már dolgokat, hanem hagyom őket olyannak lenni, amilyennek.” – mondta Rúzsa Magdi beszélgetőpartnerének Dr. Sipos Lillának, aki ehhez hozzátette, hogy minden gyereknek megvan a maga fejlődési ritmusa. Azt kívülről érkező nyomással, hatásgyakorlással felesleges erőltetni.

Az Anyu Akadémia Rúzsa Magdi és Dr. Sipos Lilla közös, a Fisher-Price jóvoltából megszületett, a kezdő szülőket tanácsokkal, saját példákkal segítő videósorozata. A beszélgetések azokat a fontosabb témaköröket érintik, amelyek folyamatosan feladják a leckét a kezdő szülőknek. Közéjük tartoznak az altatással, az evéssel, a babák fejlesztésével, a büntetéssel és jutalmazással; az anyai ösztönökkel; a szeretet és a bizalom kifejezésével; a dackorszak kezelésével; a neveléssel; a szabályok betartásával és a játékkal összefüggő kihívások.

A teljes beszélgetés ITT megtekinthető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top