5 sztár, aki a politikában találta meg a helyét

V.B.T. | 2024. Április 27.
Beleuntak a celeblétbe, kipróbálják magukat a politikában – Kammerer Zoltán polgármesterként, Nagy Ervin ellenzéki támogatóként igyekszik változást elérni.

Az utóbbi napokban nagy port kavart a hír, miszerint Gáspár Evelin egy kormánypárti EP-képviselő asszisztenseként dolgozik. Bár Gáspár Győző lánya az utóbbi időben a kamera másik oldalán próbált elhelyezkedni, végül a politikában kötött ki: Járóka Lívia jobbkezeként tevékenykedik jelenleg. Úgy tudni, Evelin nem tervezi, hogy kiköltözik Brüsszelbe, de az utóbbi időben elég sok időt tölt a belga fővárosban, ám produceri munkáit is folytatja a TV2-nél.

Nem ő azonban a történelem első ismert embere, aki politikai babérokra tör – íme, pár példa!

Kammerer Zoltán

Fotó: TV2 

Az olimpiai bajnok kajakos 2022-ben fejezte be profi sportpályafutását, ám már ekkor is több tévéműsorban szerepelt. Legutóbb a Farm VIP-ben láthatták a nézők, tavaly pedig bejelentette, hogy független jelöltként elindul a gödi polgármester-választáson. Kammerer Zoltán több mint 58 százalékkal nyerte meg a településen az időközi választást. Instagram-bejegyzéséhez, melyben megköszönte a szavazók bizalmát, több száz gratuláció érkezett. Azóta azonban több botránya is volt: előbb egy közgyűlésről, majd egy interjúról rohant ki, amikor úgy érezte, nem kíván válaszolni a hozzá szóló kérdésekre. 

Berki Krisztián

Fotó: Fülöp Dániel

Az egykori tévésztár valószínűleg mindenkit ledöbbentett azzal, amikor kijelentette, hogy indul a főpolgármester-választáson. Akkoriban úgy fogalmazott: amit az ellenzéki oldalon lát, a testnevelésből felmentettek társaságának kapálózását, az nem vezet sehova. Azt is írta, hogy nem előválasztást akar nyerni, hanem egyenesen a főpolgármesteri babérokra tör. Berki Krisztián mindössze 4044 szavazatig jutott, alig több mint a szavazatok 0,5 százalékát szerezte meg, így nem meglepő, hogy végül nem ő lett Budapest főpolgármestere.

Arnold Schwarzenegger

Fotó: Ivan Apfel/Getty Images

Az egész világot meglepte a színész-testépítő, amikor 2003-ban, Jay Leno talkshow-jában bejelentette: elindul Kalifornia állam kormányzói posztjáért. Az pedig még nagyobb meglepetésnek számított akkoriban, hogy meg is nyerte a választást, a pozíciót pedig egészen 2011-ig töltötte be. Schwarzenegger végül azért mondott le, mert gyakorlatilag csődbe vitte az államot, 28 milliárdos adósságot halmozott fel. Azóta visszavonult a politikától, viszont társadalmi szerepvállalásaival (globális felmelegedés elleni harc, menekültek támogatása, stb.) továbbra is segíti a világot.

Nagy Ervin

Fotó: Vörös Szilárd

A színész egyelőre csak a szárnyait bontogatja a politikai pályán, de már most több aláírásgyűjtésen, illetve kormányellenes tüntetésen részt vett, amelyeken rendre fel is szólalt. Nagy Ervin nem titkolja, hogy kihez húz a szíve: Magyar Pétert támogatja. „Tisza Párt. What else?” – írta egy friss posztjában a színész.

Gáspár Győző

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

A reality-sztár, aki hamarosan ismét napi szinten képernyőn lesz, az utóbbi időben több kormánypárti rendezvényen is feltűnt, minden Fradi-meccsen a VIP-szektorban szurkol, a napokban pedig az Európai Parlamentből jelentkezett be. Egyértelmű, hogy Győzike politikai babérokra tör, már csak az nem derült ki, hogy pontosan milyen pozícióban képzeli el magát.

Exit mobile version