2021-ben, az X-Faktor 10. szériájában tűnt fel a képernyőn a Kultúrkör nevű zenekar, ám már régóta zenélnek együtt a tagok, és azóta is nagyon sok fellépésük van. Ma kijött az új daluk, amely egy nagyon mély és sokakat érintő témát boncolgat: a családon belüli erőszakról szól a dalszöveg. A klip különlegessége, hogy 3D animációval készült.
Miért éppen egy ilyen nehéz témában írtatok dalt?
Több, mint egy éve született a gondolat, hogy a családon belüli erőszakról fogunk zenét írni. Volt lehetőségem karitatív program keretein belül egy menekítő otthon mindennapjaiba betekinteni, és pofán csapott a valóság. Áron közeli ismerőse sok olyan embernek segít a mindennapokban, akik erőszaknak vannak kitéve, és ez a téma egyszer csak megérett bennünk arra, hogy kiálljunk egy ilyen fontos ügy mellett. Ha csak egy embernek sikerül felnyitni a szemét ebben a kérdésben, már nem volt hiába az egy éves várakozás a premierre.
Hogy-hogy animációs klipet készítettetek hozzá?
A téma komolysága megkívánta az egyedi megjelenést. Tóth-Horgosi Geriékkel volt lehetőségünk együtt dolgozni a dal vizuális megjelenésén, mellesleg ők is szegediek. Ilyet még Magyarországon nem sokan csináltak, de szomszédos országok vonatkozásában is egyedülálló a produkció.
Érezhető valamilyen kettősség a dal nagyon mély üzenete és a dallam könnyedsége kapcsán. Így talán könnyebben emészthető a téma?
Picit messze áll tőlünk a nagyon deep hangzás, ezért igyekeztünk a saját stílusunkban megzenésíteni érzéseinket és gondolatainkat a témáról. Belekóstoltunk az elektronikus világba, így jött a melodic techno, vagy deep house hangzásvilága, ami szerintünk tökéletesen illik a kliphez és a témához, nem utolsó sorban hozzánk is.
Milyen fogadtatásra számítotok?
Ez talán a legnehezebb kérdés. A téma sajnos ott van a mindennapokban, mindenki tud róla, mégsem kap elegendő figyelmet. A jelenlegi politika kampányszerűen játszik a téma különböző aspektusaival, mi szeretnénk egy dolgot leszögezni: NEM támogatunk semmilyen politikai megmozdulást és kampányt a produkciónkkal. A szomorú valóságra szeretnénk felhívni a figyelmet. Bízunk abban, hogy az emberekben olyan mély nyomot fog hagyni az Amikor vérzik című dalunk, amilyet bennünk is hagyott a menekítő otthon, vagy a hallott történetek.