A napokban rengeteget lehetett hallani Kecskés Enikő nevét, ugyanis a modell kendőzetlen őszinteséggel mesélt nemrégiben arról, hogy miért is futott zátonyra a kapcsolata a híres zenésszel, T. Danny-vel.
Magánélete izzásban tartja a közvéleményt
Mint mondta, bár nagyon sok szeretetet kapott a zenésztől, aki nagyon jó barát volt, jó volt hozzá, és szeretetben éltek, a kapcsolatuk vége azonban mégis nagyon csúnyán alakult.
„Én sok mindent megbocsátottam, de vannak azok a dolgok, amiket már nem lehet. Bár nem akartam elhagyni, mint ahogyan ő fogalmaz, de nem hagyott más választást… Azt gondolom, hogy ha valaki szerelmes, akkor bizonyos dolgokat nem tesz meg. Volt esélye javítani, de nem javított és ez vezetett ide…” – vallotta meg korábban a modell, akinek nyilatkozatára egy rövid idézettel reagált volt párja.
„Úgy vonaglik, mint egy hüllő”
Enikő azonban most nem a párkapcsolati helyzetével, hanem az egyik Instagram-sztorijával hívta fel magára a figyelmet a kommentelők között. Az eredetileg edzős tartalomnak szánt videóról a Redditen kezdődött el egy diskurzus, melyben többen azt nehezményezték, hogy Enikő talán egy kicsit túllőtt a célon ezzel a pikáns tartalommal.
Miért csinál mindenki ilyen nagyon kellemetlen edzős videókat, ami már-már egy softpornba illik? Nézem és nekem ciki
– tette fel a kérdést az egyik hozzászóló.
„Hányszor láttam így embereket hajnal 2:00-kor hazafele a diszkóból felszállni a fonott kosaras biciklire.” – írta poénkodva egy másik.
„…Ki kell tűnni. Az a helyzet, hogy kinevelődött egy generáció az online világban, aki nulla tudással, nulla hozzáadott értékkel, nulla munkával keres igen jó pénzt. Viszont mivel egyre többen látják meg ebben az életformában a potenciált, egyre nagyobb a konkurencia, jön az újabb, szebb, fiatalabb, aki kevesebbért is elvállalja ugyanazt a “munkát”. Így hát vagy kiárusítod a tested, vagy eladod a gyereked, vagy komplett hülyét csinálsz magadból.” – fogalmazta meg bölcsen egy harmadik.
„Nekem nincs bajom ezzel a lánnyal, de ezt a videót én sem értettem amúgy. Ízléstelen, kellemetlen. Olyan WTF érzésem volt végig.” – tette hozzá a kicsit adó-kicsit elvevő gondolatot egy negyedik.